#Belföld
Joghallgatók, 30 év alatti fiatal jogászok és az ügyészség munkatársainak jelentkezését várjuk, az ügyészséget érintő büntetőjogi és közjogi témákban.
Az Európai Bizottság ismét csökkentette termésbecslését, hónapról-hónapra rosszabb képet fest az uniós gabonapiac.
A miniszter elmondta, hiába saccolta úgy október elején, hogy az évek óta álló vasútvonal a hónap végén újraindulhat, több tényező is közbeszólt.
Most sem tud konkrét időpontot mondani.
Két személygépkocsi ütközött össze hétfő reggel Nagyváradon, a Nojoridului utcában. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
A 112-es segélyhívó számra reggel 8.20 körül érkezett bejelentés. A két járműben összesen két személy tartózkodott.
A helyszínre az 1-es számú nagyváradi tűzoltóegység vonult ki egy tűzoltóautóval, valamint a nagyváradi SMURD mobil intenzív terápiás egysége is beavatkozott – közölte Camelia Roșca, a Bihar megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU Bihor)…
Egy kutyaharapás, az állat által előidézett esés vagy akár egy megrongált tárgy miatt is kártérítést lehet követelni.
Tizennyolc határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
Egyelőre nem tudni, mikor indulhat meg a személyszállítás a Budapest–Belgrád vasútvonalon – derült ki az RTL Híradó adásából. A teherszállítás februárban már elindult, de az is csak korlátozottan működik.
A forint erősödése miatt Csehországtól Japánig több olyan úti cél akad, ahol ugyanabból az összegből többet költhetünk helyi élményekre, éttermekre vagy programokra.
Egy budai hotelben gyűltek össze október elején a Miskolci Egyetem Közép-európai Akadémiájának fiatal kutatói kétnapos tapasztalatcserére. A megnyitó beszédet a volt igazságügyminiszter tartotta, a diákok motiválására a volt legfőbb ügyészt kérték fel.
Az iskolák havonta, minden hónap 20-án fizetik ki az ösztöndíjakat az előző hónapra.
Súlyos botrány körvonalazódik Lengyelországban: sajtóértesülések szerint a kormányoldalhoz kötött szereplők megpróbálhatták megakadályozni, hogy Karol Nawrocki államfő repülőgépe Varsóban szálljon le. A lengyel katonák azonban állítólag fellázadtak a felülről érkező utasítás ellen, és nem voltak hajlandók végrehajtani azt.
A Tisza-kormány tájékoztatása szerint a legalacsonyabb nyugdíjakat 2027 januárjától az általános emelésen felül külön is kiegészítenék. A tervezett 3 százalékos emelés után a legkisebb járandóságokat havi 120 ezer forintra növelnék, a magasabb összegű kisnyugdíjakhoz pedig sávosan további 6–12 ezer forintot adnának. A kabinet mintegy 455 ezer érintettel számol, a részletes szabályok azonban tartogatnak néhány meglepetést.
Orbán Viktor, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója hosszú írást közölt az intézmény honlapján.
A hét második felében mínusz 6 Celsius-fok is lehet.
Hiába követte el társával a hazai kriminalisztika egyik legbrutálisabb bűncselekményét, a móri mészárlás miatt jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtott Weiszdorn Róbert számára a jelek szerint nagyon is van bűnbocsánat. A 2007. február 17. óta, azaz csaknem húsz éve raboskodó tatabányai férfi a rácsok mögött egy pillanatig sem tétlenkedik, folyamatosan fejleszti magát, és bár még sok idő van hátra a büntetéséből, új emberként akar szabadulni. A Blikk elérte a bankrabló legjobb…
Perli a Bank of Americát egy korábban elbocsátott pénzügyi tanácsadó. A kereset szerint az Egyesült Államok második legnagyobb pénzintézete megszegte egy 2013-as, faji megkülönböztetés miatt kötött egyezségben tett vállalását, és ismét kötelező választottbírósági eljárás alá vonja a diszkriminációs ügyeket, megfosztva ezzel a dolgozókat a pereskedés jogától - írja a Reuters.
A G7 számításai szerint közel háromszoros áron közbeszerzett az állami cég fröccsöntött műanyag tárcsákat, amik a veszélyes fűnyírási munkálatokat könnyítik.
A döntés körül vannak kérdőjelek.
A gazdasági elemzők szerint az alacsony nyugdíjból élők és a minimálbéresek járhatnak a legjobban a jövő évi költségvetéssel.