#Belföld
Az utolsó szó jogán szólalt meg Boldog István volt fideszes képviselő az ítélet előtt
A nyertes pályázatok után kérhettek pénzt a vádlottak.
Rendkívüli nyugdíjemelés is jöhet Szlovákiában, a 13. nyugdíj összege pedig jelentősen megugorhat
Erre 2023 júliusában volt először példa: abban az évben januárban 11,8 százalékkal, majd júliusban további 10,6 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.
Hosszú hétvégét tölthet Horvátországban Fico és barátnője, magánrepülővel utazhattak
Alojz Hlina fényképeket is közzétett, amelyek szerinte a kormányfő elutazását bizonyítják.
Vége a jó világnak a benzinkutakon
Szerdán véget ért a hetek óta tartó változatlanság a benzinkutakon, péntektől pedig ismét drágulás jött.
„Ez mélységesen pofátlan” – Radnai Márk reagált a 24.hu cikkére
Radnai Márk a 24.hu cikkét megosztva bírálta a Covid alatti lélegeztetőgép-beszerzéseket. A politikus szerint nehezen érthető, hogy egy néhány napos vállalkozás miként jutott milliárdos állami megbízásokhoz.
Felszakadtak a régi sebek Jámbor Andrásban: élesen reagált az Orbán–Rubio-megállapodásra
A korábbi képviselő mély elkeseredéssel reagált Orbán Anita külügyminiszter washingtoni egyezményére. Jámbor szerint a politikai indíttatású terrorellenes fellépés veszélybe sodorja az országot.
PTE KK: Megszűnik a mohácsi kórházban a gyerekek fekvőbeteg- és ügyeleti ellátása
Tájékoztatás a gyermekgyógyászati szakellátások változásáról a PTE Klinikai Központ Mohácsi Kórházban, ezzel a semleges, a konkrétumokat előre nem feltüntető címmel küldött pénteken délelőtt sajtóközleményt lapunknak is a Pécsi Tudományegyetem. Az alábbiakban teljes terjedelmében is olvasható közlemény legfontosabb információja azonban az, hogy november elsejétől, azaz már holnapurántól megszüntetik a mohácsi kórházban a gyermekek fekvőbeteg- és ügyeleti […]
15 évvel ezelőtti kormánytitkokról lebbentették fel a fátylat
Nyilvánosak a 2011-es kormányülések összefoglalói
Drámai fordulat a debreceni CATL-gyár ügyében: három és fél év után kimondta a bíróság a végső szót
Lezárult a jogvita.
Civil kezdeményezés indult az üvegpipamentes Józsefvárosért
Az Ébresztő, Józsefváros! – A Nyolcadik Csoportja civil kezdeményezést indított azért, hogy a VIII. kerület dohányboltjaiban ne lehessen üvegpipát vásárolni.
Pénteken lejár Laura Codruța Kövesi mandátuma az Európai Ügyészség élén
Az intézmény olyan ügyekben nyomoz, amelyekben a feltételezett kár összesen több mint 67 milliárd euró.
Súlyos botrányba került a Demokrata Párt az utolsó pillanatban - Ezen múlik majd a sorsdöntő választás eredménye?
Az amerikai igazságügyi minisztérium azzal vádolja Mary Peltola alaszkai demokrata szenátorjelöltet és a Demokrata Szenátusi Kampánybizottságot (DSCC), hogy félrevezették a szövetségi bíróságot. A Trump-kormányzat által módosított kereset szerint a demokraták eltitkolták, mit tudtak arról a politikai akcióról, amelynek keretében egy, a hivatalban lévő republikánus szenátorral, Dan Sullivannel szinte azonos nevű jelöltet indítottak a választáson a szavazók megtévesztésére - írta meg a Politico.
Történelmi cseh–magyar kormányülés Prágában
A visegrádi országok együttműködéséről és a fővárosaik között tervezett gyorsvasút terveiről is szó volt az első cseh–magyar kormányülésen Prágában. Magyar Péter kormányfő és Andrej Babis cseh miniszterelnök a közös lehetőségek kiaknázásáról beszélt, a két kormány közös ülését pedig történelminek nevezték.
"Fontos hogy rendezett kapcsolatunk legyen Amerikával, különösen most, amikor az amerikai külpolitika meglehetősen pofára megy"
A Trump-kormányzat külpolitikáját elsősorban rövid távú belpolitikai és választási érdekek vezérlik, nem pedig a hosszú távú stratégiai szempontok, mégis nagyon fontos nak tartja Horváth Gábor, a Népszabadság főszerkesztő-helyettese, hogy Magyarország, megfelelő kapcsolatokat ápoljon az Egyesült Államokkal.
Bukarest–Szatmárnémeti „felejthetetlen” vonatozásra hívják a döntéshozókat a vasutasok
Az Országos Vasúti Szakszervezeti Szövetség (FNFMCV) élesen bírálja a legújabb költségvetés-kiigazítási tervezetet.
Reagált Seszták Miklós ügyvédje a széfben tartott 9 milliárd forintos vádra
Az ügyészség szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy Orbán-kormány volt nemzeti fejlesztési minisztere 9 milliárd forint készpénzt tartott otthoni páncélszekrényekben. Seszták Miklós ügyvédje viszont azt állítja, hogy védence széfjében 2014 és 2018 között csak iratok voltak, és később sem helyezett el benne milliárdokat.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el…
Többszemélyes zárkában van Hankó Balázs
Fotókat tett közzé a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága azokról a zárkákról, amelyekhez hasonló körülmények között tölti letartóztatását a korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított Hankó Balázs.
Fizetésemelés helyett bércsökkenés? – egyre jobban aggódnak a rendőrök
Soron kívüli egyeztetést sürgetnek a rendőr szakszervezet.
„Mennyibe kerül ez a magyaroknak?” – számonkérték a kommentelők a Tisza-kormány utazgató tagjait
A koccintás mellé konkrét eredményeket is várnak a magyar-cseh kormányüléstől.