#Belföld
Azután, hogy szerdán két társával őrizetbe vették Matolcsy Györgyöt, egy rendőrségi fogdába szállították őket, péntek reggel már a Budai Központi Kerületi Bíróság épületének udvarában parkolt le velük egy-egy járőrautó. A Magyar Nemzeti Bank volt elnökének és bűntársainak a letartóztatásáról ezekben az órákban döntenek.
+5 hasonló
Életánek 102. évében elhunyt vitéz Bartha Mihály, az úzvölgyi katonai összecsapás utolsó túlélője, aki évtizedeken át őrizte elesett bajtársai emlékét.
+5 hasonló
A miniszterelnök egyidejűleg kinevezte Peresztegi Gergelyt Kivés Zoltán pozíciójába.
+5 hasonló
Az ügyészség egy évre feltételesen felfüggesztette az eljárást, mert a férfi beismerte és megbánta tettét.
+5 hasonló
Halált okozó testi sértés miatt folyik a nyomozás.
+5 hasonló
+5 hasonló
Új kormánya lehet Romániának, miután a parlament kedden bizalmat szavazott Luca Niculescu kabinetjének.
+5 hasonló
Egyetértettek abban, hogy közös érdek az Izrael és Magyarország között meglévő szoros történelmi, kulturális, gazdasági és védelmi együttműködés további erősítése.
+5 hasonló
Még a kétezres évek elején indult nyomozás, amiben Simon Miklós érintettségét mentelmi joga miatt nem tudták vizsgálni, az ügyészség azután kezdte újra az eljárást, hogy áprilisban a képviselő nem szerzett újabb mandátumot.
+5 hasonló
Robbanás történt, majd tűz keletkezett egy II. kerületi társasházban.
+5 hasonló
Feketelistára került az üzem.
+5 hasonló
A demokraták vitték a Képviselőházat, a Szenátust és a kormányzói helyek többségét.
+4 hasonló
Nemzeti gyásznap van november 4-én, országszerte megemlékeznek az 56-os forradalom leveréséről. A szovjet csapatok bevonulásának 70. évfordulóján válnak nyilvánossá a régóta közfigyelemnek örvendő ügynökakták is.
+4 hasonló
Drámai mentőakcióra került sor szerda reggel a Fekete-tengeren: a román belügyminisztérium egységei hét török tengerész megmentésén fáradoztak, miután azok hajója összeütközött az általuk vontatott járművel és elsüllyedt.
+4 hasonló
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete kedden kampányt indított az ország első integrált diabetológiai, táplálkozási és metabolikus betegségekkel foglalkozó gyermekklinikájának a kialakítására, amelyet a bukaresti Carol Davila orvosi egyetem alárendeltségébe tartozó CF2 klinikai kórház épületében szándékoznak megnyitni – írja az Agerpres.
Úgy gondolom, hogy ez a központ nem csupán orvosi szempontból vagy a kezelés tekintetében jelent majd valódi támogatást, hanem tanácsadást,…
+4 hasonló
A Bournemouth magyar válogatott labdarúgója műtéten esett át, hosszú kihagyás vár rá.
+4 hasonló
Átfogó jogszabály-módosítási csomagot küldött az Igazságügyi Minisztériumnak a Nemzeti Választási Iroda (NVI). A javaslatok között szerepel az elektronikus ajánlásgyűjtés, a levélszavazás reformja és a fiktív lakcímek visszaszorítása is.
+4 hasonló
Újabb jelentős leépítést jelentett be a német Schaeffler autóipari beszállító: a vállalat öt európai telephelyét bezárja, és összesen 3460 munkahelyet szüntet meg. Az elbocsátások mintegy háromnegyede Németországot érinti. A döntés hátterében az autóipari kereslet gyengélkedése, a magas németországi költségek és az elektromos autók vártnál lassabb térnyerése áll.
+4 hasonló
Önkormányzatok
Orosz Ildikó
2026. 11. 03., k - 14:24
A polgármester, az alpolgármester és a Városi Tanács új tagjairól is dönthet csütörtökön Szabadka Város Képviselő-testülete, egyelőre azonban ezek nincsenek napirenden a 18. VKT-ülésen.
A leépítések nem állnak meg a német határoknál.
+4 hasonló