#Belföld
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar felszólalásában számos olyan dolog hangzott el, amely kimeríti a rágalmazás és a becsületsértés tényállásait, de a mentelmi jog miatt nem kell ezekért bíróság elé állnia.
Az egészségügyi miniszter arra kérte a betegeket és hozzátartozóikat, hogy Facebook hozzászólásokban osszanak meg fényképeket a kórházakban felszolgált ételekről, és nevezzék meg az egészségügyi intézményt is.
Sorin Grindeanu szerint senkinek sem áll érdekében, hogy a helyi önkormányzatokat destabilizálják.
Az egészségügyi ágazatnak jövőre betervezett plusz forrás a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint azt jelzi, hogy a kormány prioritásként kezeli az egészségügy állapotát és az ellátórendszer működőképességének javítását. Ugyanakkor a pályakezdő orvosok bérkorrekciójáról, az ügyeleti díjtételekről, az orvosi bértábláról és a technológiaértékelésen nyugvó gyógyszerfinanszírozási irányelvekről érdemi egyeztetést kezdeményezne a kamara.
Tragikus kimenetelű haláleset körülményeit vizsgálja a Miskolci Rendőrkapitányság, miután életét vesztette az az idős kerékpáros, a férfi még október 10-én a reggeli órákban szenvedett balesetet Bőcsön. A 70 éves helyi lakos épp biciklijéről szállt le, amikor hirtelen a földre zuhant. A bajba jutott férfinak egy zöld ruhás ismeretlen segített talpra állni, majd egy közeli virágboltba kísérte, ahonnan kórházba szállították, ám az életét már nem sikerült megmenteni. A hatóság a lakosság…
Miután a hétvégén a témában már kommentelt egy „nem hinném”-et, a miniszterelnök most bejelentette azt is, hogy eltörlik a volt államfők több tíz milliós felajánlási keretét is.
Szerinte számos helyi lakos törvénysértést sejt.
Rétvári Bencének déjà vu érzése támadt a napokban benyújtott 2027-es költségvetés egyes pontjai kapcsán.
A nyugdíjasok SZÉP-kártya juttatását is úgy tűnik, hogy elhamarkodottan ígérte meg a Tisza-párt.
A változtatások a 2027-es költségvetésben is megjelenhetnek.
A miniszterelnök a maffiát, Al Caponét és a Fidesz is emlegette napirend előtt.
Franciaország-szerte több százezer ember vonult utcára 2026. október 24-én, hogy tiltakozzon a megélhetési költségek drasztikus emelkedése ellen. A tüntetéseket fokozott rendőri jelenlét mellett tarto...
A laza, rögzítetlen kövek könnyen megbillenhetnek, így komoly sérülésveszélyt rejtenek.
Rétvári a miniszterelnök szemére vetette, hogy Szerbiáról ugyan beszélt a választás kapcsán, de Lengyelországról nem, ahol szerinte Magyar „példaképe", Donald Tusk miniszterelnök „karhatalommal elfoglalta" az alkotmánybíróság épületét.
A jelenlegi terv jelentős felháborodást váltott ki a kulturális közegben, a bírálók szerint a költségvetésben alig van nyoma a kormányváltásnak. Magyar szerint a jelenlegi törvények is kötik a kormányt.
Vita alakult ki a német kormánykoalícióban arról, hogy a bevándorlóháttérrel rendelkező fiatalok felelősek-e a hétvégi Z generációs tüntetések során történt rendbontásokért – írja a Der Spiegel.
Napok óta tart a védekezés.
Ezzel egyidőben három korábbi vezető jogviszonya megszűnt.