#Belföld
A magyar titkosszolgálatok 1945 után 44 éven keresztül több tízezer besúgót vettek igénybe, hogy elnyomják az elégedetlenséget, ám az aktájuk végre nyilvánosságra kerül.
Nagy-Britannia és Franciaország vezeti majd azt a közeljövőben megrendezendő katonai gyakorlatot, amelynek célja, hogy megvizsgálják, képes-e egy multinacionális erő Ukrajnába települni. A gyakorlatot Lengyelországban tartják, és 12 európai ország közel 3 000 katonája vesz részt benne.
Elutasította az amerikai legfelsőbb bíróság Donald Trump amerikai elnök és a szövetségi kormány keresetét, akik 20 ezer embert akartak levenni a szavazólapokról Kaliforniában – írta meg az AP.
+2 hasonló
ATV
Az NNGYK friss járványügyi jelentése szerint súlyos fertőzéshullám rázta meg a fővárost: egyetlen hét alatt öt férfi kapta el a majomhimlőt, ráadásul egyikük sem volt beoltva.
Menesztették Feledy Botondot a külügyi intézet éléről, rendőrségi fejvadászok keresik Matolcsyékat.
Súlyos vereséget szenvedett Trump a lLegfelsőbb Bíróságon.
Magyarország 2032-ben bevezetheti az eurót, de ehhez hatalmas költségvetési kiigazításra, és súlyos megszorításokra is szükség lehet.
Mutatjuk, hogy alakul az időjárás a héten!
+4 hasonló
A Normafa-park fontos bejegyzést tett közzé Facebook-oldalán.
Öt helyen azonban újra ki kell írni a pályázatot.
+2 hasonló
ATV
Váratlanul meghiúsult a Loupe Színházi Társulás első mozifilmjének forgatása: a magyar gyártópartner mindössze tíz nappal a kezdés előtt, egy e-mailben közölte, hogy kiszáll a produkcióból. Molnár Áronék közösségi oldalukon jelentették be, mi lesz a film sorsa.
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a közösségi oldalán tájékoztatott arról, hogy 55 tankerület élére új igazgatót kér fel és nevez ki, a többi körzetben pedig új pályázatot írnak ki. Az új vezetők listáját is közzétette a tárcavezető.
A pénzügyi szabálytalanságokról szóló vádakat is visszautasította.
A közmédia hétfőn megkezdte az egyeztetéseket a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámleépítésről – tájékoztatta a Magyar Rádió és Televízió (MRTV) Nonprofit Zrt. az MTI-t. A társaság közlése szerint az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érinthet, a végleges létszám a tárgyalások eredményének függvénye.
+2 hasonló
Egymás után távoznak az állami intézmények éléről a korábbi vezetők, most két dél-alföldi kórház került sorra.
A leépítés a rádiós és televíziós munkatársakat érintheti a leginkább, a Magyar Távirati Irodánál azonban nem terveznek elbocsátásokat.
Feljelentést tett a gyömrői önkormányzat a halloweeni édességekben talált veszélyes fémtárgyak miatt. A rendőrség az ügyben súlyos testi sértés kísérletének gyanúja miatt büntetőeljárást indított. Nemcsak Magyarországon, Ausztriában és Németországban is találtak szúrós tárgyakat gyerekeknek szánt halloweeni édességekbe rejtve.
+2 hasonló
Külön poggyásztárolóval ellátott csuklós buszokkal erősítik a 100E vonalat. Az utasszámok alapján kell is a kapacitás növelése.
Kékfény
BR
2026. 11. 02., h - 18:23
VÁLASZTÁSOK 2026 - Az ügyben négy embert vettek őrizetbe, akiket szavazással kapcsolatos vesztegetéssel gyanúsítanak.
+3 hasonló
Megkezdődtek a tárgyalások a csoportos létszámleépítésről.
+3 hasonló