#Belföld
A munkáspárti kormányfő a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy „őszinte tárgyalásokra”, „nagyon tényszerű, bizonyítékokra alapozott vitára” van szükség az EU-val erről a kérdésről.
Nagy-Britannia 2020. január 31-én távozott az Európai Unióból, majd 11 havi átmeneti időszak után az EU egységes belső piacáról és vámuniójából is kilépett.
Az akkori konzervatív párti brit kormány ugyanis nem kívánta teljesíteni azokat a feltételeket –…
+3 hasonló
A Fehér Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyulafehérvári ügyészség ügyésze 24 órás őrizetbe vételt rendelt el a 43 éves, helybéli férfival szemben.
Hatósági személy elleni erőszak, valamint veszélyes tárgyak jogosulatlan viselése vagy használata miatt folyik ellene eljárás.
A férfi szombaton lépett be a gyulafehérvári rendőrség beléptető-ellenőrzési területére – tájékoztat a stiripesurse.ro híroldal. Egy airsoft fegyver és egy airsoft játékokban használt gránát volt nála,…
Hadházy Ákos azért bírálta a Honvédelmi Minisztériumot, mert meghívták Orbán Viktor egykori miniszterét az 1956-os ünnepségükre.
A miniszter szerint az eddigi legszélesebb körű bérrendezést tervezik végrehajtani az egészségügy nem orvosi munkaköreiben, évente 192 milliárdból, 123 ezer dolgozót érintve.
A javaslat szerint évi közel 92 millió, a teljes kezelésre számítva pedig mintegy 459 millió forintban maximálnák az egyedi támogatás mértékét.
Megtörtént az őszi óraátállítás, hatvan perccel visszatekertük az órákat.
+2 hasonló
Elvitték az ötöslottó főnyereményét, feltörték az AfD e-mailjeit, benyújtották az összeférhetetlenségi törvényt.
+2 hasonló
A belügyminisztérium tájékoztatása szerint nyugodtan zajlott az összevont választás.
Az állat fejjel lefelé lógott, nem tudott szabadulni.
+2 hasonló
Egyedül ő ikszelte be pont azt az 5 számot a lottón, amit be kellett ikszelni, viszont sokkal többen vannak, akiknek ez nem sikerült.
+2 hasonló
Benyújtották a sportösszeférhetetlenségi törvénymódosító csomagot.
+2 hasonló
Politika
Scheller79
2026. 10. 24., szo - 18:58
Továbbra is folytatódnak a már hetek óta tartó tüntetések Európa-szerte
+2 hasonló
Számos községben az is problémát jelent, hogy kevesebben pályáznak önkormányzati képviselői mandátumra, mint ahány képviselőt meg kellene választani.
+2 hasonló
Két súlyos közlekedési baleset is történt szombat délelőtt: az egyikben két személyautó és egy kisbusz ütközött össze Mezőpeterd közelében, a másikban pedig két autó karambolozott a cseszneki szerpentinen. Mindkét helyszínen lezárták az érintett útszakaszt.
+2 hasonló
Élő adásban sodort el egy hatalmas hullám egy spanyol riportert és az operatőrt, miközben a tengerparton a vihar pusztításáról tudósítottak.
+2 hasonló
Halálra gázoltak egy 54 éves férfit Gyimesfelsőlokon – közölte szombaton a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
+2 hasonló
KÉK-hírek
Anami
2026. 10. 24., szo - 12:17
Újabb csalásra figyelmezteti a nyugdíjasokat a Köztársasági Nyugdíj- és Rokkantbiztosítási Alap.
+2 hasonló
Alexandru Toadert, Tudorel Toader volt igazságügyi miniszter egyik fiát és a iaşi-i Alexandru Ioan Cuza Egyetem tanárát előzetes letartóztatásba helyezték szombaton, miután pénteken a Iaşi megyei itélőtáblai ügyészség ügyészei őrizetbe vették többszörös nemi erőszak, szexuális agresszió és szexuális agresszióra tett kísérlet miatt.
+2 hasonló
Huszonnégy éves fiatalember vesztette életét a szombat hajnali Brassó megyei balesetben – közölte a rendőrség.
+2 hasonló
Donald Tusk és Emmanuel Macron sem utazott Budapestre.
+2 hasonló