#Belföld
A nyugalmazott katolikus püspök Facebook-oldalán megerősítik, ami már korábban napvilágot látott: azért nem találtak jelentést Beer Miklóstól, mert nem is készülhetett ilyen, beszervezése ugyanis meghiúsult.
+2 hasonló
Nem kapott volna ötöst a kivitelezésre, le is bukott az M4-esen.
+2 hasonló
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint az csak a minimum, hogy az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kivizsgálja az ügyet, amelynek nyomán Lezsák Sándor neve tévesen szerepelt a most nyilvánosságra hozott ügynöknévsorban, de további jogkövetkezményei is lehetnek a hibának.
+2 hasonló
A DNSC tájékoztatása szerint az üzenetekben arra hivatkoznak, hogy a Netflix-előfizetés díjának levonása sikertelen volt.
+2 hasonló
A Fidesz és a KDNP nemcsak a levéltár főigazgatójának, hanem a politikai felelősök lemondását is követeli.
+2 hasonló
Franco Coppola többek között Burundiban, Mexikóban és Csádban is volt már nagykövet.
+2 hasonló
Bóka János kijelentette, követelik Ruff Bálint, Tarr Zoltán és Tanács Zoltán lemondását is, illetve parlamenti vizsgálóbizottság felállítását helyezte kilátásba. Rétvári Bence szerint Magyar Péter az, akinek vállalnia kell a felelősséget, Lezsák Sándor lánya pedig az ÁBLT főigazgatójának lemondását követeli.
+2 hasonló
Van, aki a nyolcadik ciklusára készül, más most először védte meg a két éve, időközi választáson megszerzett pozícióját.
+2 hasonló
Több mint három kilométeres a dugó.
+2 hasonló
Az ÁSZ jelentése is megállapította, hogy a központ nem látta el a törvényben meghatározott feladatait.
+2 hasonló
Tarr Zoltán szerint senkit sem hagynak egyedül.
+2 hasonló
Gadi Ejzenkot, az Egyenesen párt vezetője kaphatja a legtöbb parlamenti ajánlást az izraeli kormányalakításra, miután Jichák Hercog államfő megkezdte egyeztetéseit a választásokon mandátumot szerzett pártokkal. Az előzetes számítások szerint Ejzenkot legalább 56 képviselő támogatására számíthat, míg Benjamin Netanjahu mögött 53 képviselő állhat. A kormányalakítás azonban korántsem ígérkezik egyszerűnek, mert a pártok között jelentős politikai és ideológiai ellentétek húzódnak.
+2 hasonló
Az út során a külügyminisztérium magáncégek képviselőit repíthette honvédségi géppel.
+2 hasonló
A peres eljáráson vesztek össze. A nő saját magát is megsebezte a késelés után.
+2 hasonló
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
+2 hasonló
A lapunknak nyilatkozó ellátók szerint a páciensek egyre gyakrabban készítenek kép- és hanganyagot az ellátásuk részleteiről. Főleg azóta, hogy az Egészségügyi Minisztérium beengedte a sajtót a kórházakba.
+2 hasonló
Az a legrosszabb forgatókönyv, ami szerdán elkezdődött hazánkban.
+2 hasonló
Összesen 65 millió forint támogatást kapott Mészáros Lőrinc vasútépítő vállalatától egy kolozsvári kulturális egyesület, amelynek vezetői több szálon kötődnek a magyar kormány politikai és gazdasági környezetéhez. A szervezet alapítói között Orbán Viktor egykori szövegírója is megtalálható, Lévai Anikó pedig már az egyesület indulásánál szerepet vállalt. A Transtelex feltárása szerint a támogatások pontos felhasználása továbbra sem ismert, miközben személyi és üzleti kapcsolatok egész hálózata…
+2 hasonló
Jelentős bővülést hoz a hazai televíziós és streamingpiacon a One Magyarország és a Network4 Media Group átfogó, kétéves megállapodása. Az együttműködés keretében 2027 első negyedévében három vadonatúj, nemzetközi csatorna kezdi meg adását a magyar háztartásokban: érkezik a valós bűnügyekre specializálódott Viasat True Crime, az óvodásokat megcélzó Moonbug, valamint a csúcskultúrát elhozó Marquee TV. Emellett 2026. december 1-jétől a TV Family előfizetői díjmentes hozzáférést kapnak a Network4…
+2 hasonló
„Az adatbázis érintett részének felülvizsgálatát megkezdtük, és megtesszük a szükséges intézkedéseket a hasonló esetek megelőzése érdekében” – reagált a levéltár. Mi történt? Közleményt adott ki csütörtök reggel az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, melyben elnézést kértek Lezsák Sándor MDF-alapító, volt fideszes országgyűlési képviselőtől, amiért neve a hálózati személyek között tűnt fel a szerdán megnyitott ügynökaktákban. Mint […]
+2 hasonló