#Belföld

0 komment

Csalásból származó pénzből vehetett luxusautókat egy nagyváradi férfi

A Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint november 5-én, csütörtökön a Jupiter művelet keretében a gazdasági bűncselekményeket vizsgáló rendőrök kihallgatásra előállítottak egy 35 éves nagyváradi férfit. Az ügyben a Bihar Megyei Törvényszék mellett működő ügyészség felügyelete alatt folyik nyomozás. A vizsgálat során megállapították, hogy a férfi 2023 februárja és szeptembere között egy kereskedelmi társaság ügyvezetőjeként összesen 320.181,43 lejt fizethetett ki két luxusautó…
+2 hasonló
0 komment

Az eddigieknél jobban differenciálna az egészségügyi szakdolgozók új bértáblája

Az egészségügyi tárca által elfogadott rendelkezés alapján nagy esély kínálkozik arra, hogy jövőre végre rendeződjék az egészségügyi szakdolgozók ma még igencsak szánalmas bérhelyzete. Ez persze nem orvosolja az ágazat összes gondját, ugyanis ehhez érdemben könnyíteni kellene az érintettek munkaterhelését, hogy ne hagyják ott annyian a szolgálatot.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció