#Belföld
A két új intézet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központból (NNGYK) válik ki.
A magyar kormány törekvése, hogy szakítson mindazzal, amit Orbán Viktor neve fémjelez, immár a globális autóiparban is érezteti hatását. Az előző kormány alatt hazánk az akkumulátoripari ellátási lánc egyik európai központjává vált. Magyarország kínai és dél-koreai vállalatokat igyekezett idevonzani, amelyek később elektromos járművekhez szükséges alkatrészeket gyártó üzemeket létesítettek az országban. A beruházások környezeti hatásai miatti aggodalmak azonban politikai konfliktusokhoz…
Többnyire közepesen vagy erősen felhős idő várható pénteken, de a déli óráktól főként az északi és a keleti országrészben már hosszabb-rövidebb időszakokra kisüthet a nap.
A két érintett terület egyike az energetika volt.
Lakatos Gusztáv „Spártai” már nem Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei roma önkormányzati képviselő, mert az alakuló ülés után egy évig senki nem látta, így megfosztották a mandátumától. A tiszás Kőszegi Krisztián most a Parlamentben fogadta a „Spártait”, aki a fideszes Firosz jelöltjéből lett tiszás aktivista.
November elsejével létrejön az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) és az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI). A Magyar Közlönyben csütörtökön megjelent kormányrendeletek szerint a két új intézet a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központból (NNGYK) válik ki.
A győri „villanyszerelős gyilkosságként” elhíresült, 2021 óta tartó büntetőperben jogerős határozat született ma a Győri Ítélőtáblán. A két villanyszerelőnek 2015-ben és 2018-ban veszett nyoma.
Belső ellentmondások és logikai bukfencek nehezítik az új KATA-tervezetet. Az adószakértő szerint a százalékszámítás alapvető hibái miatt akadhat fenn a törvény.
A bizottság jövő csütörtökön tervezi meghallgatni az MNB volt mostani elnökét az alapítványi botrány ügyében. A kényszerintézkedés alatt álló volt jegybankelnök sem mentesül a megjelenési kötelezettség alól.
Komoly változás jöhet Magyarország energiapolitikájában.
Néhány óra alatt módosult a kormány által kedden bejelentett, korábbi Otthon Start programra vonatkozó határidő.
É. Imre legkorábban 40 év múlva szabadulhat.
+4 hasonló
A zöldítést célzó, környezetvédelmi szigorítások – mint a debreceni Semcorp gyár talajszennyezés miatti leállítása – már a globális elektromosautó-ellátási láncban is éreztetik a hatásukat - írja a The Japan Times. Nemzetközi lapszemle.
Terítéken a magyarországi demokrácia és az alkotmányos helyzet.
A lényeg új SMR-ek építése, amerikai finanszírozással.
Budapesten az I. kerület képviselő-testülete október 22-én módosította a közösségi együttélés szabályait: a kutyát sétáltató gazdáknak ezentúl az ürülék felszedésére alkalmas eszközt, és a kutyavizelet feltakarításához elegendő vizet is maguknál kell tartaniuk.
Úgy gondolta, hogy a XVI. század elején elveszítettünk valamit, amit azóta sem tudtunk pótolni.
Az akkumulátorgyár környezethasználati engedélyét támadták meg a civilek.
Kisbusz, bécsi repülőtér, szolgálati autó: kérdések a Tisza-kormány prágai útja körül.
Jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla egy férfit, aki megölt két villanyszerelőt, holttestüket pedig ismeretlen helyre rejtette – tudatta a táblabíróság csütörtöki döntését a Győri Fellebbviteli Főügyészség.
+3 hasonló