#Belföld
A BRD – Groupe Société Générale perével elkezdődött szerdán a ROBOR-bírság miatt indított eljárások sora.
A lengyel rendőrség hétfőn Varsóban őrizetbe vett egy ukrán állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a brassói CARFIL fegyvergyár ellen tervezett támadás előkészítésében.
Büntetőeljárás indult egy Dâmbovița megyei község alpolgármestere ellen, aki a gyanú szerint évek óta engedély és szakképesítés nélkül végzett állatorvosi tevékenységet.
Jelentős kényelmi fejlesztést vezet be a Budapesti Közlekedési Központ a felszíni közösségi közlekedésben: október második felétől fokozatosan minden autóbusz, trolibusz, villamos és HÉV belső terében QR-kódos matricákat helyeznek ki. Az újításnak köszönhetően a mobiljegyet használók a felszállást követően közvetlenül a jármű utasterében is beolvashatják a digitális jegyüket.
Kolozsváron, Nagybányán, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában találkozhat a közönség Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel, aki november 3–6. között mutatja be Ködben rajzolt térképek. Geopolitikai jelentések egy széteső világrendből című legújabb kötetét.
Hivatalosan is társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a törvényjavaslatot, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. A kezdeményezést a Tisza Párt három parlamenti képviselője terjesztette be azzal a céllal, hogy a módosítás már idén életbe léphessen. A tervezet szerint a szenteste pihenőnap lenne, amelyet december 12-én, szombaton kellene ledolgozni. A lakossági véleményezésre december 5-ig nyílik lehetőség, miután a korábban indított szakszervezeti népszavazási kísérlet…
Nem ez volt az ígéret – állítják.
A hatóságok szerint a tragédia műszaki hibára és emberi rossz emberi döntésekre vezethető vissza.
Sikeresen befejeződött a rákosrendezői, egykori MÁV-ingatlanok romosítása és szerkezeti elbontása, miután a XIII. kerületi önkormányzat a saját költségvetéséből, lefolytatott közbeszerzési eljárás keretében hiánytalanul teljesítette a korábban tett vállalását. A terület átadás-átvételi dokumentációját 2026. október 29-én hivatalosan is aláírták, így a birtokjog visszaszállt a tulajdonosokra.
A Dunaszerdahelyi járás tizenhat településén lesz új a polgármester az október 24-i választás után.
Élettársa szülése miatt érkezett Magyarországra egy portugál férfi, aki aztán a nő mostohaapjával italozás közben összerúgta a port, a vitájuk pedig tettlegességig fajult. A külföldi kis híján megölte áldozatát, akit miután kórházba szállítottak, meg kellett műteni. A támadóval szemben most emelt vádat az ügyészség, és börtönbüntetéssel, valamint közügyektől eltiltással sújtaná.
Kátai-Németh Vilmos a Kossuth rádió Felkelő című műsorának volt a vendége.
Az ügyvéd lesújtó véleményt fogalmazott meg Orbán Anitáról.
Sok részletszabályt átírtak a társadalmi egyeztetésre kiadott vagyonadó-tervezethez képest, mire a parlament elé vitték.
A nyomozóhatóság kutatást tartott Seszták lakóhelyén, de csak egy üres páncélszekrényt találtak.
+5 hasonló
Részleteket későbbre ígért.
+14 hasonló
Mindennek csúcspontja várhatóan a legfőbb ügyész megválasztása lesz, erről kedden döntenek a képviselők.
Hat órán át vallott a fegyelmi bizottság előtt Fürcht Pál lemondott főügyész. Ügyvédje szerint belső iratokkal igazolták a politikai és felsővezetői nyomásgyakorlást.
Zavargásokba torkollott a szerdai toledói gyorsvasúti katasztrófa után meghirdetett tiltakozás Madridban: a dühös demonstrálók és a rendőrök szerda este összecsaptak a spanyol főváros utcáin. A megmozduláson a hatóságok könnygázt is bevetettek a tömeg feloszlatására. A tiltakozók a Pedro Sánchez vezette kabinetet és a közlekedési minisztert hibáztatják a legalább 68 emberéletet követelt és több tucatnyi sebesülttel járt vasúti szerencsétlenség miatt.
+1 hasonló
Bodor Ádám szeptember óta áll a cég élén, és szívesen vezetné majd a tőkemeléssel félig állami tulajdonba kerülő, regionálissá váló BKK-t, ami agglomerációs települések közlekedését is szervezni fogja. Örült, de nem számított ilyen gyors reformokra. A Telexnek adott interjúban beszélt a parkolás központosításáról és arról is, hogyan alakul át a budapesti közlekedés.