#Életmód
Vészhelyzet történt az Ungvári járásban, ahol egy 7 éves kisfiú megsérült. Egy szekrény esett rá a gyermekre, megsérült a gerince, a bordái és a szegycsontja.Tovább »
Korábban ennek az ellenkezőjét mondta.
Van egy gyümölcs, amelyről talán még sosem hallott, pedig évezredek óta ismerik és használják – nemcsak a tányéron, hanem a gyógyászatban is. Ez a jujuba, vagy más néven kínai datolya, amely mostanában egyre nagyobb népszerűségnek örvend Európában is, sőt, már a szlovák és magyar kertekben is megjelent. De miért érdemes közelebbről megismerkedni ezzel a különleges gyümölccsel?
Lakásárak tekintetében a legdrágább város továbbra is Kolozsvár, az egyetlen olyan település, ahol az eladásra kínált ingatlanok átlagos négyzetméterára meghaladja a 3300 eurót.
A rendező idén tért vissza hazájába annak ellenére, hogy tavaly már elítélték „rendszerellenes propagandatevékenység” miatt.
Vasárnap hajnalban visszaállítottuk az órákat, így Magyarországon is elkezdődött a téli időszámítás. Bár a változás átmenetileg megzavarhatja az alvásunkat, az alváskutatók szerint hosszú távon a normál időszámítás kedvezőbb lehet a szervezetünknek. De miért jobb ez, ha közben esténként hamarabb sötétedik?
A kormány korábban 20-25 százalékos béremelést helyezett kilátásba az egészségügyi szakdolgozóknak, az október 19-én bejelentett emelés azonban átlagosan 15 százalékos lesz. A 444 részleges, előfizetőknek szóló anyaga szerint több érintett csalódott, és van, aki a távozást vagy a külföldre költözést fontolgatja.
A tükörtojás az egyik legegyszerűbb és legnépszerűbb reggeli fogás, de ki gondolta volna, hogy egyetlen apró trükkel igazi gasztronómiai élménnyé varázsolható? A ropogós szélek, a lágy tojássárgája és egy különleges, diós ízvilág kombinációja most új szintre emeli ezt az alapételt. A titok nyitja pedig nem más, mint a szezámolaj, amelyet egyre több szakács és ínyenc ajánl a hagyományos vaj vagy olívaolaj helyett.
Borsány-Gyenes András a Network4 elnök-vezérigazgatója nyilatkozott a műsorvezető átigazolásról és jövőbeli feladatairól.
Csökken a kamatkörnyezet? Nosza, adjunk a magyar lakosságnak változó kamatozású piaci lakáshiteleket az amúgy is kifutó Otthon Start helyett! Ki ne akarná az első években egyre kisebb törlesztőrészlettel fizetni a tartozását? A magyar interneten terjedő narratívának a magunk részéről itt és most szeretnénk máris beinteni. A piaci kamatozású hitelek újbóli erősödése jó dolog, de nem kérünk a spekulatív lakáshitelekből, és amelyik bank visszahozza ezeket a magyar piacra, azt nem fogjuk kímélni.
Az éhezők viadala sztárja eddig sem titkolta, hogy mellplasztikát tervez.
Országos, egységes betegelégedettség-mérési rendszert indított az Egészségügyi Minisztérium. Az EgészségAblakon keresztül a betegek, egy QR-kód segítségével pedig a hozzátartozók is értékelhetik, mit tapasztaltak az ellátás során. Az adatokat várhatóan egy hónap múlva bárki böngészheti majd.
Bármilyen furcsa, Európában sok helyen vita van abból, szabad-e gyerekeknek tökfaragó rendezvényeket szervezni. Még a Balatonnál is felmerült ez a kérdés hét-nyolc évvel ezelőtt. Ugyanakkor mára teljesen természetes, hogy a balatoni vendéglátóhelyek és települések kísérteties díszbe öltöznek és lelkesen faragják a tökfejeket kicsik és nagyok egyaránt.
Köllő Babett már beszerezte a halloweeni jelmezét, egy fekete estélyi ruha, egy pár hosszú kesztyű és némi művér is kell majd hozzá. A X-Faktor műsorvezetője lányával készül a jeles alkalomra, ami Árpa Attila szívéhez is közel áll, hiszen tavaly még a nászútjukat is az ünnephez igazították. De vajon mit szólnának az ország legfélelmetesebb családi házához, ahol több ezer apró koponya fogatja a látogatókat?
Szerviztechnikus: változatos feladatok három országban A szerviztechnikusi munkakör azoknak szól, akik szívesen foglalkoznak gépek hibakeresésével, javításával és üzembe helyezésével, valamint vállalják az utazást. A munkavégzés kiindulópontja Nagyabony, a szervizfeladatokat pedig szlovákiai, magyarországi és horvátországi ügyfeleknél kell ellátni. A havi bruttó alapbér 1500–2200 euró, a jelentkező tapasztalatától függően. Ehhez utazási bónusz, teljesítményprémium, túlóradíj és étkezési…
Már lassan 20 éve, hogy véget ért a sorozat.
A lengyel otthonok fűtési rendszereiben komoly átrendeződés zajlik: a korábban népszerű hőszivattyúk helyett egyre többen választják a pelletkazánokat. A változás mögött gazdasági, technikai és adminisztratív tényezők állnak, amelyek nemcsak a „Tiszta Levegő” program népszerűségét, hanem a háztulajdonosok döntéseit is jelentősen befolyásolják.
Egy hirtelen féloldali gyengeség, furcsa beszéd vagy váratlan látászavar akár stroke jele is lehet. Október 29-én, a stroke világnapján különösen fontos felhívni a figyelmet arra, hogy az időben felismert tünetek életeket menthetnek. Mutatjuk, milyen jelekre kell figyelni, és mit kell azonnal tenni, ha felmerül a stroke gyanúja.
Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösebbé válnak az esték, a terasz és a kert lassan háttérbe szorul. Ősztől ismét a lakás lesz a pihenés, a közös programok, sokaknál pedig részben a munkavégzés központja is, ilyenkor pedig feltűnőbbé válhatnak azok a hiányosságok, melyekre az utóbbi hónapokban nem gondoltunk. Az őszi „lakás-visszafoglalás” jó alkalom arra, hogy átgondoljuk az otthon berendezését; akár egyetlen nappali bútor cseréje a cél, akár több helyiséget alakítanánk át, az online…
Egy kínai gyártó már meg is kezdte a száz kilowattórás szilárdtest-akkumulátorok sorozatgyártását, a technológia új távlatokat nyithat a gyorstöltésben.