#Életmód
Éveken át a glutént kiáltottuk ki minden emésztési gond forrásának, ám a kutatások és a klinikai tapasztalatok egyre inkább azt mutatják, hogy az évszakváltásokkor jelentkező hasfájás, puffadás és gyomorégés mögött legtöbbször egészen más áll.
Ahogy az évek múlnak, a bőrünk és az arcvonásaink is változnak – és bizony, a hajszínünk is komoly szerepet játszik abban, hogy fiatalosnak vagy éppen fáradtnak tűnünk. A megfelelő árnyalat kiválasztása nemcsak a stílusunkat dobhatja fel, de optikailag éveket is letagadhatunk vele. De vajon mely színek azok, amelyek kegyetlenül kiemelik a ráncokat és a fáradtságot, és melyek azok, amelyek visszaadják a bőrünk frissességét? Most eláruljuk a titkokat, amiket ön is lekövethet!
Szabadság
Várhatóan 2027 elején írják alá a borháncsi gyermekkórház mintegy 200 millió eurós finanszírozási szerződését – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter szombaton Kolozsváron. A tárcavezető Alin Tișe megyei tanácselnökkel közösen kereste fel az épülő egészségügyi intézményt, amelynek megvalósítása a korábban remélt európai támogatás elmaradása miatt került bizonytalan helyzetbe. A miniszter szerint jövő héten megkezdődik a finanszírozásra váró egészségügyi beruházások értékelése,…
A fagyosabb időjárás megérkezésével ugrásszerűen megnőtt a súlyos lakástüzek száma Bács-Kiskun megyében.
Készítsen el egy gazdag és hihetetlenül omlós, négyféle ízű tepsis süteményt, amely egyetlen sütéssel minden édesszájút kielégít. Az egyszerű öntött tésztát alufóliával osztja el, és kedvenc gyümölcseivel, diófélékkel, finom kakaóval vagy lédús erdei gyümölcsökkel egészíti ki, mindezt felesleges erőfeszítés nélkül. A tojások és a cukor alapos felverése, valamint a kiváló minőségű növényi olaj hozzáadása révén a megsült sütemény finom, légies és piskótaszerűen puha állagot kap. A négy különböző…
Egy olasz szakács inkább az állását is kockára tette, mint hogy ananászt tegyen egy pizzára. Az Ausztráliában dolgozó férfi szerint a hawaii pizza elkészítése sérti az olasz gasztronómiai hagyományokat. A munkahelyi vita végül elbocsátáshoz vezetett, és a szakács hiába támadta meg a döntést, nem járt sikerrel.
A pszichológia szerint azok a felnőttek, akik édességgel jutalmazzák gyermekeiket, amikor motiválni szeretnék őket, nem feltétlenül érik el a kívánt hatást. Ha a gyerekek rendszeresen apró ajándékokat kapnak a mindennapi feladatok elvégzéséért, könnyen összekapcsolhatják az alapvető kötelességeiket az azonnali jutalmazással.
Megfelelő szakpolitikai intézkedések nélkül a jelenség várhatóan tovább fog erősödni a következő években.
A csapból is az folyik, hogy 5%-ra emelte a kormány a használt lakásokra felvehető hitelek 3%-os kamatát, ami sokkal magasabb törlesztőrészletet jelent a hitelfelvevők számára. Sokan megfeledkeznek viszont arról, hogy továbbra is létezik egy fix 3%-os kamatozású hitelprogram használt lakás vásárlására is, ráadásul bármely településen igénybe vehető. A csavar az, hogy ez sokak számára még az eddigi Otthon Startnál is kedvezőbb lehet, a Wekerle Pluszról nem is beszélve. De vajon melyik…
Egy kiadós eső könnyen eláztathatja a kedvenc cipődet, a nem megfelelő szárítás pedig akár tönkre is teheti. A radiátor és a hajszárító helyett érdemes néhány kíméletes módszert választanod, hogy a lábbeli megőrizze eredeti formáját és állapotát. Mutatjuk, mire figyelj, ha legközelebb elázik a cipőd!
A november 11-i, Márton-napi hagyományok szerint a kiadós lakomák nemcsak az őszi betakarítás megünneplését, hanem a következő év bőségét is hivatottak biztosítani. A lassan gyöngyöző, gazdag libaaprólék-leves a tradicionális ízek mélységével alapozza meg a családi asztal melegét. Az ünnepi étkezést pedig egy illatos fűszerekkel és ropogós dióval megkoronázott sütőtökös pite teszi teljessé, amely méltó, mégis könnyed lezárása a gazdag fogásoknak.
Márton napjához közeledve itt az idő felkészülni, hiszen ezt az ünnepet évszázadok óta libaételek jellemzik Magyarországon. A néphagyomány szerint: „Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezni fog.” Hogy ez semmiképp se történjen meg, egy különleges, modern fogást kínálok: omlós, szaftos libamell ropogós bőrrel, mély ízű erdei gyümölcsmártással és lágy, vajjal készült édesburgonya-pürével — a hagyomány és a mai gasztronómia találkozása egy elegáns tányéron.
A téli hónapokban jelentősen megemelkedhetnek az energiaszámlák, hiszen ilyenkor a kazánok és a fűtőtestek is többet működnek.
A chatbotot üzemeltető OpenAI adatai szerint az ő szoftverük már a Google keresőforgalmának húsz százalékát bonyolítja, azonban pár dolog árnyalja a nyilvánosságra hozott információkat.
Nem kell hozzá szívbetegség, sőt még különösen erős ütés sem: egy rossz pillanatban érkező találat tragédiát okozhat. Mutatjuk, mi történik ilyenkor a szervezetben, és hogyan menthetünk életet.
Sajnos sokszor csak akkor értékeljük igazán az egészségünket, amikor már romlani kezd. A mindennapi rohanásban a felelősségre, a munkára és a céljaink elérésére összpontosítunk, miközben a pihenést rendszeresen elhalasztjuk. Az önmagunkra való odafigyelés azonban azzal kezdődik, hogy tudatosan felismerjük saját szükségleteinket, és kialakítjuk a jóllétünket támogató napi szokásokat. Miért olyan nehéz saját magunkat előtérbe helyezni, és mit tehetünk azért, hogy visszanyerjük az egyensúlyt?…
Virágok, váza vagy emberi arcok? Ez a pszichológiai teszt rávilágíthat arra, hogy milyen rejtett félelmeink vannak. Az emberi agy ugyanis különbözőképpen értelmezi a kétértelmű illusztrációkat. Hogy mit veszünk észre először, azt többek között a tapasztalataink, a figyelmünk és a világról alkotott elképzeléseink is befolyásolják.
Egy nagy kiterjedésű anticiklon ragasztotta ide a derült, éjjel fagyos időt most.
Vannak emberek, akiket egyszerűen lehetetlen megtéveszteni: azonnal megérzik a kimondatlan szavakat, a szoba levegőjében vibráló feszültséget vagy egy rejtett szándékot. Az asztrológusok szerint négy csillagjegy különösen erős intuícióval, szinte természetfeletti belső radarral van megáldva. Ők azok, akik nemcsak figyelmesebbek az átlagnál, de bátran hagyatkoznak a megérzéseikre is.
A vagyonadó a luxusfogyasztást is visszavetheti, aminek több kellemetlen következmény lehet a gazdaság egészében.