#foci
Hamar egyenlíthetett volna a Pool, ha tizenegyest kap az Arsenal ellen.
A címvédő ETO zárja az élen a fordulót, miután kikapott a Puskás Akadémia.
A Nemzeti Sport korábbi főszerkesztőjénél is a későbbi győztes Harry Kane került az első helyre.
Úgy tűnik, a Real Madrid edzője, José Mourinho Yan Diomandét favorizálja Vinícius Júniorral szemben. Csakhogy a Real sokat veszíthet a brazil szélső partvonalra szorulásával.
Nem tartott sokáig, hogy a Barca feltörje az Alavés védelmét, a 8. percben Pedri tette a labdát a
A ZTE folytatta komoly hazai menetelését, Győrben az Urblíkok voltak a főszereplők.
A forradalom kitörésének, majd a szovjet csapatok bevonulásának hírére rengeteg futballista elhagyta az országot vagy éppen nem tért haza. Eljött a disszidálások, és besúgók kora.
A Brighton már a Ligakupában is rángatta a City bajszát, de akkor tizenegyesekkel elvérzett. Most viszont összejött a bravúr, kellett hozzá egy City-védő bénázása is.
A meccset csak gyerekek és vendégdrukkerek láthatták a helyszínen, ők sokáig fogják mesélni ezt a gólt.
Martíneznek volt már egy sárga lapja, erre úgy ugrott neki az ellenfélnek, hogy könyökkel el is találta.
Csatárok is megirigyelték volna a teljesítményét.
A 21. században csak a Messi-van Dijk csata volt kiélezettebb.
A Manchester City Enzo Marescával a vártnál rugalmasabban, néha kifejezetten látványosan is futballozik. De vajon Maresca változott, vagy a világ körülötte? Esetleg mindkettő? Elemzés.
Első a gyógyulás!
Meg is szórták a csapatát.
Reagált a klub is a történtekre.
Aztán neki akartak menni a bírónak, akit a másik csapat stábtagjai védtek meg.
Kylian Mbappé egy laza, de kamera előtti viccelődés miatt került bajba Kínában, és az ázsiai nagyhatalom befolyását jól mutatja, hogy a futballvilág legnagyobb nevei nem győznek bocsánatot kérni és hajbókolni.
Edzője szerint lubickolt a mély vízben.
2-2-re állt az al-Nasszr meccse, amikor a második félidőben beindult a Ronaldo-henger.