#Gazdaság
Megjelent a Portfolio riportfilmje, Út a magyar euróhoz címmel. A filmben arra keressük a választ, hol tart Magyarország az euró bevezetésének útján: milyen történelmi, gazdasági, politikai és társadalmi kérdések kapcsolódnak ehhez a folyamathoz. Milyen tapasztalatokat lehet levonni más országok példájából? Mikor és hogy kellene bevezetnünk az eurót? És hogy kellene ezt jól csinálnunk?
Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter szerint nagyon súlyos helyzetbe kerülhet az iszlamista hatalom – írja az Iran International.
Pafféri Zoltán május óta felügyelőbizottsági tag volt Jászai Gellért cégében, miután Böszörményi-Nagy Gergely távozott.
A dél-koreai kormányzati adatok szerint a súlyos demográfiai válsággal szembenéző országban egyes korcsoportokban jelentősen megnőtt a bevándorlók aránya – írja a Korea Times.
A cseh kormány alkotmányban rögzítené, hogy az ország hivatalos fizetőeszköze a cseh korona, emellett alaptörvényi szinten garantálná a készpénzhasználathoz való jogot is. A kabinet által jóváhagyott javaslat parlamenti elfogadásához azonban ellenzéki szavazatokra is szükség van, mivel a kormánypártok nem rendelkeznek a módosításhoz elengedhetetlen háromötödös többséggel.
A tavaly az ATX-indexbe is bekerült Porr AG értékeltsége eddig is kiváló volt, most pedig megkezdi Magyarország meghódítását is. A profit pedig Ausztriába vándorol.
Markánsan emelkedett a BUX hétfőn.
Nem volt semmilyen ünnepség, nem hangzottak el beszédek, és nem vágtak el szalagokat. Csupán annyi történt, hogy 16.30 órakor még egyszer, utoljára a kivitelező cég és a Bihar Megyei Tanács munkatársai közösen áthaladtak gyalogosan oda-vissza az aluljárón.
Majd elhajtottak a bejáratok előtt parkoló autókkal, s intettek az érkező gépjárműveknek, hogy immár szintén keresztülhaladhatnak. A sofőrök ezt örömmel megtették, bár nem volt semmilyen üdvrivalgás, és dudálások sem hallatszottak.
Az…
Az oroszoknak jelenleg nagyjából havi egymillió tonna dízel állhat rendelkezésükre exportra.
A szolgáltatás várhatóan 2027-ben indul. Mi történt? A Revolut a Carne Grouppal együttműködésben bejelentette a Revolut Ventures megalapítását, amelynek célja, hogy a lakossági befektetők számára is elérhetővé tegye a korábban elsősorban intézményi befektetőknek és vagyonos magánszemélyeknek fenntartott kockázatitőke-befektetéseket – erről a Revolut közleményében olvashattunk. A 2027-re tervezett platform közvetlenül a Revolut alkalmazásába épül be, a […]
Magyarország és a magyar cégek nem versenyképesek. Ez a cikk azt mutatja be, hogy ennek egyik valószínű oka, hogy az elmúlt 16 évben a piac nem a teljesítményt jutalmazta.
Iparági források szerint Oroszország az amerikai–orosz dízelmegállapodás nyomán októberben növeli finomítói termelését, miután a kormány exportkvótákat hagyott jóvá – írja a Reuters.
Felszámolás alá került a közel harmincéves múltra visszatekintő Bauviv Kft., amelynek 2025-ös vesztesége meghaladta a 2,2 milliárd forintot. A vállalat ingatlanjait most közel 1,4 milliárd forintért próbálják értékesíteni. Mi történt? Közel 1,4 milliárd forintért hirdette meg a felszámoló a debreceni Bauviv Kft. ipari telephelyét és épületeit, köztük a 2019-ben átadott innovációs központot – írta a […]
A kormány két jelentős adóváltozást készít elő, amelyek a kisvállalkozók adózását és a nagy vagyonok közteherviselését is érintenék.
A parlament elé terjesztett törvényjavaslat jelentősen kibővítené az ügyvédek kizárólagos tevékenységi körét, és számos olyan ügyben tenné kötelezővé a közreműködésüket, amelyeket jelenleg a vállalkozások más szakemberek segítségével vagy saját maguk is elintézhetnek. A javaslat szerint ügyvédnek kellene elkészítenie azokat a magánokirati formában megkötött szerződéseket, amelyeknél a jogszabály az írásbeli formát az érvényességhez vagy a bizonyításhoz megköveteli, kivéve, ha más törvény…
A nyári termelési krízishetek után már nem „csak a szokásos” a helyzet a paksi atomerőműben: ismét előállt helyzet, hogy a védelmi rendszer hibajelzése egy turbina nem tervezett leállítását eredményezte. Bár a javítás csak fél napig tartott, éppen a hiba helyétől és jellegétől lett a helyzet rizikósabb.
Olyan, mintha a cég a felszámolása előtt fizetett volna, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásait, miközben milliárdos veszteséget halmozott fel.
Két példán mutatjuk be, mennyivel jobban jár a magyar adórendszerben az, akinek sok pénze van és inkább befektetésekből él, mint az, aki a béréből fogyaszt és adózik.
Ez nem jelenti az ország határainak vagy közigazgatási rendszerének megváltoztatását.
Az euróval szemben gyengül a hazai deviza.