#Gazdaság
Folytatjuk rendhagyó szombathelyi városnézésünket, ezúttal a Rohonci uti Domus üzletházat jártuk körbe.
„Mielőtt döntenének a vasút költségvetéséről, utazzanak vonattal Bukarestből Szatmárnémetibe!” – ezzel a felhívással fordult pénteken a döntéshozókhoz az Országos Vasutas Szakszervezeti Szövetség (FNFMCV), amely az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS) tagszervezete – számolt be róla a News.ro.
A szövetség képviselői szerint
a jelenlegi költségvetés-kiegészítési tervezet nem fedezi a vasúti ágazat pénzügyi szükségleteit.
Hangsúlyozzák, hogy a finanszírozási nehézségekkel és elakadásokkal…
Nehéz év, nagy tervek, új irány.
A Nagyváradi Helyi Tanács csütörtöki ülésén vita nélkül, egyhangúlag hagyta jóvá a 24 hőközpont épületének felújítására vonatkozó dokumentációt. A beruházások becsült összértéke mintegy 18,8 millió lej. A váradi hőszolgáltató vállalat úgy készítette elő a terveket, hogy
a munkálatok finanszírozása egyelőre nem biztosított.
A felújítások akár több évig is elhúzódhatnak, tekintettel arra, hogy a társaságnak tavaly mindössze négy hőközpont külső felújítását sikerült elvégeznie.
Régi, leromlott…
A várt növekedés most is elmaradt, a kormány pedig inkább a hallgatást választotta.
Jelentősen lassulhat a bérek növekedése jövőre.
Öt pontban sorolható fel a Tisza gazdaságpolitikája fél évének kudarca.
A vállalkozóval a hazatérésről, a pálinkafőzés tudományáról, a ritka gyümölcsökről és a vállalkozás nehézségeiről beszélgettünk.
A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.
A McDonald's megpróbálta elejét venni a jogi eljárásnak, azzal az érvelve, hogy nem elvárható, hogy az legyen egy szendvicsben, amit a reklámok sugallnak.
Magyar alapítású cég is bekerült a világ 100 legígéretesebb fintech startupja közé. A CB Insights által idén kilencedik alkalommal összeállított Fintech 100 listájára több mint 70 ezer iparági szereplő közül válogatták ki a legjobbakat. Az összeállításból kiderült, mi a fintech legforróbb területe és mik a meghatározó trendek az iparágban. A Claude-ot fejlesztő Anthropic AI-óriással is […]
A saját használatra vásárolt, majd feleslegessé vált ruhák, telefonok, bútorok és más személyes tárgyak eladása főszabály szerint értékhatártól függetlenül adómentes Romániában, akár személyesen, akár valamelyik internetes platformon történik az értékesítés. Az EY Románia adótanácsadó cég elemzése szerint ugyanakkor más megítélés alá eshet, ha valaki rendszeresen és folyamatosan, jövedelemszerzési céllal értékesít termékeket, mivel ez már önálló gazdasági tevékenységnek minősülhet, amely után…
Quincy Jones, Dolly Parton és Diane Keaton is csatlakozott azoknak a zenészeknek és sportolóknak a jól ismert társaságához, akik még a haláluk után is dollármilliókat keresnek. Michael Jackson 2009-es halála óta mindössze negyedszer fordult elő, hogy nem ő végzett az első helyen. Az amerikai Forbes immár 26 éve állítja össze túlvilági listáját. Kevesen hoztak létre […]
A GE Vernova energiatechnológiai óriás most nyílt új budapesti irodájában, a Duna-parti BEM centerben készült Portfolio-interjúban Morgan Terrill, a cég globális ellátásilánc-fejlesztési vezetője beszélt Magyarország innovációban, ellátásilánc-fejlesztésben, nearshoringban, egyetemi együttműködésekben, lányoknak szóló STEM-programokban és a tiszta energia jövőjében betöltött szerepéről. Az új központ révén hazánk válhat a vállalat egyik globális stratégiai központjává.
Az euró bevezetése nem csodaszer, egy stagnáló gazdaságot nem tud kihúzni a csávából. Ahhoz, hogy Magyarország az euróbevezetés nyertese legyen, a termelékenység körüli kérdésekkel is szembe kell nézni.
Egy adatalapú klímaforgatókönyv szerint vízpótlás nélkül a század végére három különálló nyílt vízfelületre eshet szét a Balaton. A tó már idén nyáron is 34 centimétert apadt, a jelenlegi kiterjedés megőrzéséhez pedig idővel tartós vízpótlásra lehet szükség.
Az Állami Számvevőszék két uniós vállalkozásfejlesztési program ellenőrzésekor olyan munkagépeket talált, amelyeket három-négy év alatt 150 üzemóránál is kevesebbet használtak, a gazdasági eredmények mérése pedig hiányosnak bizonyult. A 2021-es GINOP Plusz-programban a támogatott cégek közel négyötöde teljesítette az eredményességi követelményeket, az infláció kiszűrésével azonban ez az arány 52–53 százalékra esett. A kockázatelemzéssel kiválasztott húsz projektből csak öt volt teljesen…
Sokaknál kiverte a biztosítékot az államtitkár véleménye a jövő évi büdzséről.
A magyar kormány 2027-ben is jelentős összegeket vár az Európai Uniótól, amelyekből vállalkozásfejlesztési, közlekedési, energetikai, digitális és vidékfejlesztési programokat finanszírozna.
Nem úgy van, ahogy mondta...