#Gazdaság
Súlyos vízhiány fenyegeti Magyarország mezőgazdaságát, és a következő évtizedekben akár egymillió hektárral is csökkenhet a gazdaságosan művelhető szántóföldek területe. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora szerint a talajvízszint drámai süllyedéséért a korábbi folyószabályozások, az elhibázott vízgazdálkodási gyakorlat és a klímaváltozás egyaránt felelősek. A szakember arra figyelmeztet, hogy azonnali szemléletváltás nélkül az ország egyes térségeiben…
A Tisza-kormány megtartotta a bankokat terhelő extra adókat, bár Jelasity Radován szerint folyamatosak a tárgyalások a Pénzügyminisztériummal.
A nyugdíjba vonulás sokaknak nemcsak életmódbeli, hanem tartós pénzügyi törést is jelent. Egy átlagkereső magyar már az első nyugdíjas hónapban elveszítheti korábbi nettó jövedelmének ötödét-negyedét, később pedig tovább nyílik az olló: a nyugdíj jellemzően csak az inflációval nő, miközben a bérek ennél gyorsabban emelkedhetnek. Így a kezdeti százezres havi különbség két évtized alatt több százezer forintos réssé válhat. A magyarok tisztában vannak azzal, hogy takarékoskodniuk kell az…
A nagyobb keret nem jelent korlátlan főzési lehetőséget: a törvényes előírásokat továbbra is be kell tartani, az első liter pálinka készítésétől kezdve.
Fizetésemelés, bónusz, wellbeing és dizájneriroda – de mi a helyzet a kávéval? Miért éri be sok cég gyenge minőségű munkahelyi üzemanyaggal 2026-ban?
Vesti na srpskom
Anami
2026. 11. 04., sze - 10:53
Viši sud u Beogradu odredio je do 30 dana pritvor odgovornom licu "Alta banke" D.M, osumnjičenom da je iz trezora te banke, uz pomoć još dvojice uhapšenih, izneo više od 45 milijardi dinara.
Idén mintegy 270 romániai kiskereskedőnél lesznek leárazások november elején.
A keddi Checklistben (12:34-től) arról beszélgettünk, hogy egyre több jel mutatja, hogy a diploma és a munkatapasztalat ma már nem garancia a gyors elhelyezkedésre. A szellemi dolgozók, köztük tapasztalt vezetők is gyakran hosszabb álláskereséssel, erősebb versennyel és magasabb elvárásokkal szembesülnek. A cégek óvatosabban vesznek fel új munkatársakat, miközben a technológiai változások azt is átalakítják, milyen tudásra van valóban szükség. A témát Nagy-Józsa Dorkával, a Y2Y…
Meredek esésbe kezdtek Elon Musk cégeinek részvényei a szerdai nyitás előtti kereskedésben, miután az amerikai félidős választásokon a demokraták jelentős győzelmet arattak, és megszerezték az irányítást a Kongresszus felett. A megélhetési költségek emelkedése és az iráni háború miatti választói elégedetlenség komoly csapást mért Donald Trump elnökre, valamint a republikánusokat hatalmas összegekkel támogató milliárdos üzletemberre - tudósított a Bloomberg.
Sokak életét megkönnyítheti a nemrég benyújtott törvényjavaslat.
Szerda délelőtt megjelentek az aktuális magyarországi üzemanyagárak a Holtankoljak.hu oldalon.
A kormány jóváhagyta a Hajós Alfréd Sportuszoda komplexumának felújítási koncepcióját, így megkezdődhet a nagyszabású beruházás előkészítése. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a projekt kormányzati felelőse a belügyminiszter lett, a megvalósítást pedig a Nemzeti Sportügynökség irányítja majd az érintett vizes sportszövetségek bevonásával.
A fővárosban 59 százalékkal, a megyei jogú városokban 24, a többi városban 12, a községekben pedig 17 százalékkal több lakást építettek, mint 2025 első három negyedévében.
Életveszélyes töltőket talált a hatóság, a termékek csaknem 84 százaléka megbukott.
Az OTP-ben látják a legnagyobb felértékelődési lehetőséget az elemzők a magyar blue chipek közül, a Molra pedig újabb céláremelések érkeztek októberben. A kisebb hazai részvények között is akadnak kifejezetten optimista értékelések, az Opusnál különösen nagy emelkedést vetít előre az egyik elemzőház célára az elmúlt egy évben látott jelentős esés után.
Egyre jobban elszakadnak egymástól az árak.
Nagyot emelkednek az európai szélerőműves cégek részvényei az amerikai félidős választások után. A demokraták kongresszusi győzelme nyomán a befektetők az ágazat amerikai politikai kockázatainak mérséklődésében bízhatnak, miután a Trump-kormányzat intézkedései jelentősen megnehezítették a tengeri szélerőművek fejlesztését.
Hamarosan történelmi léptékű, európai uniós forrásból megvalósuló lakhatási programcsomagot jelent be a főváros a magyar kormánnyal közösen a lakhatási válság enyhítése érdekében – közölte Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere egy Facebook-videóban, miután részt vett és előadást tartott a Housing World Summit nemzetközi városi lakhatási csúcstalálkozón.
A szokásoshoz képest megduplázta a lakáshitel-befogadásokat az Otthon Start kifutása az elmúlt három hétben az Erste Banknál. Az előrehozott keresletnek is szerepe lehet tehát abban, hogy a 3000 milliárd forintot is meghaladhatja a bankszektor lakáshitel-kihelyezése, jövőre viszont 2000 milliárd forint környékére eshet vissza a bank várakozásai szerint az idei abszolút történelmi csúcsról. A társaság sajtótájékoztatóján kiderült: 25%-kal 84,5 milliárd forintra esett vissza a bank nyeresége az…
Nagyot ütött az Erstén a különadó, negyedével zuhant a nyereség. A lakáshitelezésben volt egy nagy megugrás, ami után jövőre az új szabályok miatt visszaesés várható. De a lakástámogatás új szabályai hosszú távon jónak tűnnek a bank vezetői szerint, a bankok extra adóztatása kevésbé.