#Gazdaság

0 komment

Bejelentették a döntést: 2028-ban ismét védelmi feladatot vállalnak a magyar katonák egy idegen országban

Magyarország és Litvánia szorosabbra fűzi diplomáciai és gazdasági kapcsolatait, és kiemelt figyelmet fordít az európai versenyképesség javítására, valamint az illegális migráció elleni közös fellépésre. Orbán Anita miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter bejelentette, hogy a két ország szorosan együttműködik a 2027 első félévében esedékes litván EU-elnökség idején. Újraindulnak a külügyminisztériumok közötti szakmai konzultációk, és megkezdődik egy új együttműködési szándéknyilatkozat…
0 komment

Riadót fújt az amerikai kormány: jelenleg is folyamatos kiberfenyegetés éri az ipari hűtőrendszereket

Az amerikai hatóságok csütörtöki közleményükben arra figyelmeztettek, hogy jelenleg is folyamatos kiberfenyegetés éri az ipari hűtőrendszereket. A hivatalos tájékoztatás szerint minden olyan vállalatnak és intézménynek potenciális célpontként kell tekintenie magára, amelynek a működése ezekre a berendezésekre épül.
0 komment

Megszűntetné a katasztrófavédelem jelenlegi formáját, átírná a rendőrség működését is a kormány

Januártól országos tűzoltó és polgári védelmi parancsnokságként működne tovább a katasztrófavédelem központi szerve, áprilistól pedig megszűnnének a helyi katasztrófavédelmi kirendeltségek, helyettük visszatérnének a tűzoltóságok a Belügyminisztérium szerdán társadalmi egyeztetésre közzétett salátatörvény-tervezete szerint. A november 12-ig véleményezhető csomag a rendőrség önkormányzati beszámolási rendjét, a határátlépési adatok kezelését és a rendvédelmi alkalmazottak betegszabadságát is…
0 komment

A Brexit óta nem volt ilyen erős a font

Több mint egy évtizedes, a sorsdöntő 2016-os Brexit-népszavazás óta nem látott szintekre ugrott a brit font árfolyama a nemzetközi devizapiacokon. A Bank of England hivatalos adatai szerint a világ tizennyolc vezető valutájához mért kosárértéke 86,4 pontra száguldott fel, maga mögött hagyva a Covid-válságot és a korábbi mélypontokat. A látványos feltámadás hátterében többek között az Európai Unióval való közeledés is állhat.
0 komment

Hatalmas tömegek rohamozták meg a boltokat: már nyitás előtt óriási sor állt az olcsó libáért

Hatalmas rohammal indult a Márton-napi bevásárlási szezon: a hazai diszkontláncok olyan mélyre vágták az árakat, hogy egyes vidéki áruházak előtt már nyitás előtt hosszú sorok kígyóztak az akciós libahúsért. A legnagyobb dömping az egész libák körül alakult ki, amelyek kilogrammonként már háromezer forint alatti áron is elérhetők a Lidl és a Penny polcain, miközben az olyan prémium termékekért, mint a hízott libamáj, akár 17 ezer forintot is elkérnek. Az óriási kereslet miatt a népszerű…
0 komment

Mélyponton a magyar állattenyésztés: akár 15 ezer forintot is bukhatnak egyetlen állaton a gazdák

Súlyos kihívásokkal küzd a hazai agrárium, hiszen míg a sertés- és tejágazatban a magas takarmányköltségek és az alacsony felvásárlási árak miatt a gazdák sokszor önköltség alatt termelnek, addig a mindezidáig stabil baromfiszektorban is gyülekeznek a viharfelhők. A piaci szereplők egyetértenek abban, hogy a túlélés záloga a kínálat kereslethez történő igazítása, a hazai feldolgozókapacitások bővítése, valamint az energia- és munkaerő-hatékonyságot javító beruházások folytatása, miközben az…
0 komment

A pénznél sokkal többről szól a generációváltás

Egy magyar vállalkozó életének legnagyobb teljesítménye gyakran egyetlen mondatban foglalható össze: nulláról épített fel egy céget és a vagyont. Aztán eljön az a nap, amikor fel kell tennie a kérdést, hogy mi lesz mindezzel, ha már nem tudja vagy nem akarja irányítani? Bozsogi Tamás, az OTP Private Banking vezetője szerint a vagyonátadás kérdése ma már […]
0 komment

Akár 3000 forintos órabér is járhat az ünnepek előtt: mutatjuk, milyen munkákkal lehet nagyot kaszálni

Az év végéhez közeledve ismét jelentősen megélénkül a szezonális munkaerő iránti kereslet: a Black Friday, a Mikulás-napi programok, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban is megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt. A sorra nyíló szezonális munkalehetőségek órabére jellemzően 10-20%-kal is meghaladja az állandó pozíciókét, így már néhány napos munkavállalással is számottevő kiegészítő…
0 komment

Hiába a rengeteg megtakarítás, súlyos nyugdíjkrízis fenyegeti a fejlett világot – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Soha nem halmozódott fel annyi nyugdíjcélú pénzügyi vagyon a fejlett világban, mint napjainkban: az OECD-országokban 2025 végére 78 billió dollárra, az összesített GDP-jük 106 százalékára emelkedett az erre a célra elkülönített megtakarítások összértéke. A látványos gyarapodás persze nagyfokú egyenlőtlenségeket takar: míg egyes fejlett gazdaságokban a GDP többszörösére rúg a nyugdíjvagyon, Magyarországon továbbra is igen szerény a tőkefedezeti pillérek súlya. Ráadásul a rekordméretű…

Bejelentkezés vagy regisztráció