#Gazdaság
Történelmi akták, amerikai fordulat és gázhatáridő.
A kormány új eszközöket kapott, hogy beleszóljon az MBH finanszírozásába és akár a 4iG irányításába is. Az még kérdés, hogyan él velük.
November első hetében csaknem 86,8 milliárd forint előleg kifizetése kezdődik meg az Agrár-környezetgazdálkodási kifizetések (AKG) és az Ökológiai gazdálkodás támogatása (ÖKO) jogcímre - olvasható az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium (AÉM) Facebook-oldalának szerdai bejegyzésében.
Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra…
A szándéknyilatkozatban szerepel az is: összeállítanak egy listát minden olyan területről Debrecen 50 kilométeres körzetében, amelyek alkalmasak lehetnek további gyáregységek létrehozására.
A Tisza-kormány nem pusztán egy-két elemben kíván szakítani az elődje által követett gazdaságpolitikához, hanem egy teljes fordulatot hajt végre.
Azonnali hatállyal eltörölte a távmunka lehetőségét a felsővezetők számára Olaszország második legnagyobb bankja, az UniCredit. A szakszervezetek tájékoztatása szerint a pénzintézet a jövő év elejétől a teljes dolgozói állományra kiterjeszti a szigorítást, ezzel gyakorlatilag megszüntetve az otthoni munkavégzés eddigi rendszerét - közölte a Reuters. A hír alapján nem egyértelmű, a magyar leánybankra is ki fog-e terjedni a döntés.
Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.
Magyar állami tulajdonú vállalatok neve is felbukkant a csődbe ment szerb Alta Bank számlatulajdonosai között, miközben a pénzintézet ügyfelei a működés leállítása óta nem férnek hozzá megszokott módon a pénzükhöz. Az egyik érintett társaság meghatározó szerepet kapott az új magyar-szerb kőolajvezeték megépítésében.
Élet a 350 és 370 közötti sávban.
Októberben az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének hiánya 200,6 milliárd forint volt, 138,4 milliárd forinttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az első tíz havi deficit 5462,5 milliárd forint volt - jelentette szerdán kiadott gyorsjelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).
Dömötör Csaba szerint a filmszínház eddig csak hazug volt, most már azonban végtelenül érzéketlen is.
Varga Mihályék új dokumentumokkal fordultak a rendőrséghez.
Október 28-án a Legfelső Tanács elfogadta első olvasatban Ukrajna 2027-es állami költségvetésének tervezetét.Tovább »
Az elemzői konszenzusra is rávert a Magyar Telekom árbevétele és nettó nyeresége.
A kis moduláris reaktorokkal (smr) összefüggő, Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti, a polgári célú atomenergia-programmal kapcsolatos magyarországi együttműködés elősegítéséről szóló megállapodást vitatta meg szerdai ülésén a parlament.
A Binance a világ legnagyobb kriptokereskedési platformja, közel 340 millió ügyféllel rendelkezik ma. 2025 nyara óta közel 50 millióval tudta növelni ügyfelei számát. Hiába akadtak el az emelkedő, erősödő árfolyamtrendek – vagy akár váltottak medvepiacba – a kriptók népszerűsége és az ügyfelek érdeklődése töretlen. Múlt héten vált ismertté a Binance 6,3 milliárd dolláros ügyfélvagyon-vesztése, ami szomorú aktualitást ad annak az örökzöld témának, vitának, hogy mit is gondoljunk a…
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket. Pedig az elérhető kedvezmény jelentős: évi 12–18 ezer forint is lehet. Az egyedi ajánlatok között ugyanakkor jelentős különbségek is lehetnek.
Akár 60-70 millió forintért is lehet új építésű lakást venni Budapesten. A szakértő szerint azonban a fiataloknak kompromisszumokat kell kötniük.
Az amerikai félidős választások eredményeit Kiss Rajmund diplomáciai és Amerika-szakértő elemezte lapunknak.