#Gazdaság
Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
Seszták Miklós volt kabinetfőnöke lehetett az eladó cég kulcsembere.
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalása elmaradt, ám nagy vita kerekedett az Országgyűlésben. Kedden dönt a legfőbbügyész-jelöltről az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról.
+2 hasonló
A dízel már 88 forinttal kerül többe, mint a benzin.
A tőzsdéken borús a hangulat, a forint is lejtőre került kedd reggel.
Bár 2027-ben is számíthatnak a 13. havi nyugdíjra az idősek, a pluszjuttatás nem jár automatikusan mindenkinek, aki már nyugdíjba vonult. A kifizetéshez két fontos feltételnek is teljesülnie kell, ráadásul a szabályok nemcsak az öregségi nyugdíjasokat, hanem más ellátásban részesülőket is érintenek.
Kedden reggel mérsékelt eséssel kezdte a napot a forint a vezető devizákkal szemben.
Egy év alatt 21 százalékponttal nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok aránya a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérésében részt vevő cégek körében – közölte a gazdaságkutató társaság az MTI-vel. Hasonló témákról lesz szó a november 26-ai AI & Digital Transformation konferenciánkon. Regisztráció és részletek itt! AI & Digital Transformation 2026
Országszerte pörögtek tegnap a szélturbinák, mégsem tudtunk elegendő villanyáramot termelni.
+2 hasonló
Az elemzői várakozásokat jócskán felülmúló negyedéves számokat közölt a Palantir, amely a mesterséges intelligencia iránti keresletnek köszönhetően közel megduplázta bevételeit. A vállalat ráadásul jelentősen megemelte éves előrejelzését is, a részvények azonban ennek ellenére estek a tőzsdezárás utáni kereskedésben.
Az amerikaiak nagy többsége elégedetlen azzal, ahogy Donald Trump elnök az inflációt kezeli – áll a Financial Times című londoni üzleti napilap és a londoni székhelyű Focaldata közvélemény-kutató kedden ismertetett közös felmérésében.
Az előzetes várakozásoknál gyengébben teljesített a harmadik negyedévben a magyar gazdaság miután a GDP az előző negyedévhez képest alig nőtt, éves szinten pedig 1,5 százalékkal bővült. Az előzetes adatok alapján a mezőgazdaság talán a vártnál is rosszabb adatokat mutatott a nyári aszály miatt, de látszanak a pozitív jelek az iparban és a szolgáltató szektorban, 2027-ben pedig élénkülhet a növekedés – kommentálta a friss adatot a Portfolio kérdésére Kármán András pénzügyminiszter.
Magyarország 2032-ben bevezetheti az eurót, de ehhez hatalmas költségvetési kiigazításra, és súlyos megszorításokra is szükség lehet.
A költségvetésben tervezett béremelésekkel több ágazat érdekképviseletei is elégedetlenek.
A mesterséges intelligenciával és az újabb iráni csapásokkal kapcsolatos félelmek hatására nagy esést láthattunk múlt héten a tőzsdéken. Irán legfőbb vezetője felhatalmazta a kormányt arra, hogy tárgyalásokat folytasson, ami azért különösen jelentős, mert az országban a legfőbb vezető rendelkezik a stratégiai külpolitikai döntések feletti végső hatalommal, így a lépés egy, a diplomáciai rendezés irányába tett fontos jelzésként értelmezhető. A bejelentés hatására meredeken esnek az energiaárak,…
Az Operaház menesztett főigazgatója a Hír TV-ben beszélt leváltásának hátteréről. Szerinte három, rendkívül gyenge indokkal próbálták igazolni az eltávolítását.
+2 hasonló
Az amerikai lakásépítési szektor komoly költségnövekedéssel küzd, miközben a kereslet stagnál, így a kivitelezők kénytelenek visszafogni a termelést. Az iráni háború, a védővámok és a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások egyaránt felhajtották az építőanyagok, a munkaerő és a hitelezés árát, a szabályozási akadályok lebontására tett kísérletek pedig nem hoztak áttörést - írta cikkében a Wall Street Journal.
Mintegy 4000 milliárd forintos keret áll rendelkezésre jövőre a magyar gazdaság fejlesztésére, ennek része 700 milliárd forint költségvetési forrás, 900 milliárd forint európai uniós támogatás, valamint a Magyar Fejlesztési Bank és az Eximbank hitelprogramjai - mondta a gazdasági és energetikai miniszter a Kossuth rádió Felkelő című műsorában hétfőn.
+2 hasonló
Dagad az európai óvszerbotrány.
Borongós, szeles napok után a hét második felére napos, száraz, de egyre hidegebb hajnalokkal járó idő érkezik. Kedden még többnyire felhős lesz az ég, főleg délnyugaton eshet kevés eső, a csúcshőmérséklet pedig 7 és 14 fok között alakul. Szerdától északkelet felől fokozatosan szakadozik a felhőzet, csapadék már nem valószínű, a szél azonban keleten még erős lehet. Csütörtöktől derült, napos idő várható, a hajnalok viszont fagyosra fordulnak, pénteken akár mínusz 5 fokot is mérhetnek. Napközben…
+4 hasonló