#Gazdaság
Magyar Péter miniszterelnök nyilvánosan kért bocsánatot Lezsák Sándortól a Facebook-bejegyzésében.
+39 hasonló
Az Országgyűlés kedden megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek, aki Baka András köztársasági elnök második jelöltjeként került a parlament elé. Az államfő eredeti jelöltjét, Szathmáry Zoltánt a képviselők kétszer sem választották meg. Fejes támogatását Magyar Péter miniszterelnök jelentette be a Tisza-frakció döntése alapján. A kilencéves tisztség Nagy Gábor Bálint, Polt Péter utódjának lemondásával üresedett meg. A csaknem négy évtizedes ügyészi múlttal rendelkező Fejes Péter korábban a…
+36 hasonló
Azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter – számolt be róla Facebook-bejegyzésében Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. A döntést az intézmény átvilágítása előzte meg, amelynek során minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tártak fel.
+32 hasonló
Kedden szavaz az Országgyűlés arról, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen, és a 199 fős parlamentben 141 képviselővel rendelkező Tisza többsége mellett az elfogadás szinte biztos. A változással megszűnne a december 12-i ledolgozós szombat, így sok dolgozónak egy nap szabadsága is megmaradhat. Számos munkáltató ugyanis szabadságot adott ki erre a szombatra, ezt pedig a munkanap eltörlése után a nyilvántartásban rendezni kell. A szabadságkeret azonban nem módosul automatikusan a…
+30 hasonló
Hétfőn 13 órakor ismét összeül a parlament, ahol a költségvetés lehet a fő téma, bár az általános vita legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon kezdődhet. Orbán Anita külügyminiszter washingtoni látogatásán energiabiztonsági és bűnüldözési megállapodást írt alá Marco Rubio amerikai külügyminiszterrel. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentette, hogy a MÁV 105 emeletes távolsági buszt szerez be, október végétől pedig uniós forrásból tíz észak-balatoni vasútállomás…
+30 hasonló
A szenátus csütörtöki ülésén bejelentette lemondását Merkely Béla, az egyetem rektora - értesült a Portfolio több forrásból.
+29 hasonló
Az Országgyűlés kedden elfogadta, hogy december 24-e önálló munkaszüneti nap legyen.
+25 hasonló
Három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlésből Pócs Jánost, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a parlamenti munka ismételt megzavarása és a képviselői kötelezettségek figyelmen kívül hagyása miatt – közölte Facebook-bejegyzésében Forsthoffer Ágnes házelnök.
+24 hasonló
November 23-áig letartóztatásban marad Matolcsy György, mert a bíróság szerint félő, hogy megszökne, elrejtőzne vagy befolyásolná az eljárást. Az MNB volt elnökét gazdasági csalással és más bűncselekményekkel gyanúsítják.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb eseményeit. Tudósítóink az ország minden pontjáról és Európa meghatározó…
+16 hasonló
Célkeresztben a 475 milliárdos turisztikai támogatási rendszer.
+15 hasonló
Egyelőre nem ismert, ki veszi át a helyét.
A feljelentést októberben tette a gazdasági és energetikai minisztérium, Mészáros Lőrinc is célkeresztbe került.
Feljelentést tett a szociális- és családügyi miniszter, mert az előző kormány egymilliárd forintból reklámozta az Erzsébet-táborokat a választások előtt.
+12 hasonló
Három helyettes államtitkár távozik a Szociális és Családügyi Minisztériumból, és két új vezető érkezik a tárcához – derül ki a Magyar Közlöny péntek este megjelent, Magyar Péter által szignózott határozataiból. A Vidék- és Településfejlesztési Minisztériumtól szintén távozik egy helyettes államtitkár.
+12 hasonló
A baranyai település képviselő-testülete zárt ülésen döntött arról, hogy visszavonja a korábban odaítélt díszpolgári címet.
+12 hasonló
Nyomozás indult a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program ügyében, miután a gazdasági és energetikai minisztérium feljelentést tett a 475 milliárd forintot érintő támogatások miatt. Kapitány István miniszter szerint a magyar emberek pénzével el kell számolni, és aki visszaélt vele, annak felelnie kell.
A Budapest Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara ingatlanvásárlása miatt – tudta meg a HVG. Nagy Elek kamarai elnök a HVG-nek azt mondta, a vásárlásra vonatkozó előterjesztést korábban egyhangúlag szavazta meg az elnökség, azok is, akik most támadják az adásvételt.
Holtan találták egy berlini szállodában Hubert Aiwanger bajor gazdasági minisztert és miniszterelnök-helyettest. A jobboldali populista Szabad Választók (Freie Wähler) párt 55 éves elnökének halálát a német főváros ügyészsége és a rendőrség vizsgálja - számolt be a Deutsche Welle.
+11 hasonló
A gazdasági és energetikai miniszter a Kisfaludy Programről tett közzé bejegyzést.
+11 hasonló
Az ellenőrző bizottság jóváhagyta a vásárlásról szóló jelentést.