#Gazdaság

0 komment

Bojár Gábor a vagyonadóról: Nekem megérte, hogy Magyar Péternek végre sikerült elsöpörnie ezt a gazdasági károkat okozó rendszert

A Graphisoft alapítójával beszéltük át, lehet-e a NER-elit lefejezésével és a milliárdosokat érintő vagyonadóval békésebb, igazságosabb társadalmat építeni.
0 komment

Ön is váltani készül? Több tízezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban

A novemberben induló év végi kgfb-kampány több mint 700 ezer hazai járművet érint, a szakértői várakozások szerint a tulajdonosok 8–10 százaléka élhet a szerződésváltás lehetőségével. A biztosítóváltást tervezőknek nem kell díjemelkedéstől tartaniuk, sőt, akár néhány százalékos díjcsökkenés is bekövetkezhet. A meglévő kötelező biztosítás felmondására – a november 2-ig kihirdetett új tarifák összehasonlítását követően – legkésőbb december 1-jén éjfélig van lehetőség.
0 komment

Hétfőtől indul az új rendszer: fontos változás jön a magyar betegellátásban

Hétfőn országosan egységes betegelégedettség-mérés indul, a kormány emellett egy új bejelentővédelmi rendszer bevezetését tervezi az egészségügyben a betegbiztonsági kockázatokat jelző dolgozók védelmére. A döntéshozók hamarosan egy átfogó országleltárt is nyilvánosságra hoznak, amely a hazai ellátórendszer jelenlegi állapotát és hiányosságait térképezi fel - közölte a Dr. Hegedűs Zsolt.
0 komment

Aki nem lát tisztán a Matolcsy-ügyben, az nem is akar

A Magyar Nemzeti Bank alapítványainál történt vagyonvesztés, a felelősség kérdése és Matolcsy György őrizetbe vétele is szóba került a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. Horváth Béla büntetőügyvéd szerint a Matolcsy-ügyben rendelkezésre álló dokumentumok, bankszámlaadatok és szerződések alapján tisztázható, ki milyen szerepet játszott a történtekben. Úgy látja, a jegybanki vagyon körüli folyamatok már évekkel ezelőtt megkezdődtek, ezért nehéz elfogadni azt az érvelést, hogy az ügy részletei még…
0 komment

Közel kilencmillió fiatal adatai alapján kongatják a vészharangot

A Lancet új sorozata azt vizsgálja, hogyan váltak a digitális platformok, adatvezérelt üzleti modellek és algoritmikus rendszerek az egészséget befolyásoló strukturális tényezőkké. A Portfolio három cikkben dolgozza fel a sorozat fő állításait: először a gyerekek és fiatalok digitális médiahasználatát, majd azt, hogyan hatnak a platformok üzleti modelljei az egészségünkre, végül a szabályozási válaszokat.

Bejelentkezés vagy regisztráció