#Gazdaság

0 komment

Itt vannak az új, állami támogatásos LTP részletei: akár 1,8 millió forintot ad a Tisza-kormány!

Akár 1,8 millió forint vissza nem térítendő állami támogatást kaphatnak tíz év alatt azok, akik belevágnak az új Wekerle lakástakarékba. Kármán András pénzügyminiszter a kormány keddi sajtótájékoztatóján azzal indokolta a lakástakarék-támogatás visszahozását, hogy ma kevés fiatalnak van elég önereje a jelzáloghitelhez; a félretett pénz lakásvásárlásra és felújításra, illetve hitelfelvételhez önerőként is felhasználható lesz. A bemutatott számokból arra következtethetünk, hogy havonta legfeljebb…
+1 hasonló
0 komment

Kiadáscsökkentést és új adók bevezetését tervezi a kormány

Emeli a kormány a társasági adót, az égetett szeszes italok adóját, kiterjeszti a termékadót a cukros üdítőkre, és általános szén-dioxid-adót is bevezet. Kármán András szerint az adóváltozások többletbevételt hozhatnak, a kiadásokat pedig többek között a vagyonadó és a koncessziós szerződések megszüntetésével csökkentenék. Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el…
0 komment

Csúnyán megütötték a francia tőzsdét – Érdemes már beszállni?

A francia tőzsde idén látványosan lemaradt az emelkedő európai részvénypiactól, mivel az árfolyamokat a költségvetési gondokból fakadó politikai bizonytalanság és többek között a luxusipar gyengélkedése egyaránt nyomás alatt tartja. A tartós esés a bankoknál különösen látványos átárazódást és erős túladottságot okozott, ezért ebben a szektorban már akár befektetési lehetőségek is kialakulhatnak. Megvizsgáltuk, mi okozza az árfolyamok zuhanását, és melyik részvénynél lehet kedvezőbb a helyzet…
0 komment

Az új költségvetés miatt a Kereskedelmi Szövetség egyik szeme sír, a másik nevet

A szövetség üdvözli az árrésstop kivezetését, mert az egy lépés az ágazati verseny helyreállítása felé. Viszont a kiskereskedelmi különadó ezzel egyidejűleg bejelentett emelése pont az ellenkező irányba mutat.
+1 hasonló
0 komment

Ki nem találná, kinek kell visszaszerezni azt a pénzt, ami a csődbe ment lárvagyárban égett el

Felszámolás alatt áll az üllői rovarfehérje-üzem, amibe Áder János bolygóvédő alapítványának magántőkealapja is beszállt, de tavaly közel tízmilliárdos veszteséget könyvelt el, és idén csődeljárás alá került. A felszámolócég egy régi ismerős érdekeltsége. 
+1 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció