#hajdú-bihar

444 444

Négy évet kapott a fiatalkorúak börtönében az a tinédzser, aki megölt egy három éves kislányt

Neki kellett volna vigyáznia a kicsire, amikor az sírni kezdett, úgy megverte, hogy belehalt a sérülésekbe.
fel 0 le
444 444

Fidesz felé hajló debreceni körzetet hódítana el ez a három ellenzéki, itt nézheted a vitájukat

A Fidesz egyik fellegvárának tartott Debrecen 2-es számú választókerületének (Hajdú-Bihar 2. sz. oevk.) jelenlegi kormánypárti képviselője, Pósán László 2018-ban 49,4 százalékkal húzta be a körzetet, az ellenzéki indulók pedig összesen a voksok 47,13 százalékát szerezték meg. A 2019-es EP-választáson a kormánypártok listájára a választók 53,64 százaléka szavazott, az ellenzéki pártlistákat pedig 39,94 százaléknyian választották.A választókerület tehát...
fel 0 le
444 444

Akcionista képviselő, kémikus, atomfizikus, biciklisfutár vagy kozmetikusnő lehet Kósa Lajos kihívója Debrecenben, nézd élőben!

Kósa Lajos birodalmában folytatódik a Partizán ellenzéki előválasztási vitasorozata: habár Hajdú-Bihart hagyományosan a Fidesz fellegvárának szokták tekinteni, a 2018-as országgyűlési választásokon az egyes számú választókerületet 47,36 százalékkal megnyerő Kósa az egész megyében a legalacsonyabb arányú kormánypárti győzelmet aratta, ami abszolút kétesélyes körzeté tette az OEVK-t a '22-es választáson. Kósának ráadásul öt kihívja is akadt:dr. Fábián...
fel 0 le
24.hu 24.hu

Fákat tépett ki a vihar Hajdú-Biharban

Több helyre kellett riasztani a tűzoltókat.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Kósa Lajosnak nincs oka aggodalomra, a jövőt tervezgette Orbánnal

A miniszterelnöknél járt a hajdú-bihari fideszes kontingens.
fel 0 le
444 444

Gyökerestül kitépett a vihar egy tizenöt méteres platánt, maga alá temetett három autót

Hajdú-Biharon is végigsöpört a szél.
fel 0 le
24.hu 24.hu

Tanárt élesztettek újra kollégái

Egy Hajdú-Bihar megyei iskolában telefonos segítséggel mentették meg egy pedagógus életét.
fel 0 le
444 444

Kósa Lajos simán behúzza Debrecent

Nem számított az örökségbotrány. Hajdú-Bihar megyében mind a hat egyéni mandátumot a Fidesz viszi (Kósa Lajos, Pósán László, Tasó László, Vitányi István, Bodó Sándor, Tiba István). 
fel 0 le