#közélet

0 komment

Széljegyzet: A szabadságnak nincs határa

Van, amit nem lehet határok közé szorítani. Sem szögesdróttal, sem katonákkal, sem tiltásokkal. Ilyen a szabadság utáni vágy. És ilyen az összetartozás érzése is. Hetven évvel ezelőtt, 1956 októberében Magyarországon emberek ezrei emelték fel a fejüket. Nem akartak többé félelemben élni, hallgatni, amikor szólni szerettek volna, és belenyugodni abba, hogy mások döntsenek a sorsukról. Egy […]
0 komment

Magyar György: a „parancsra tettem” védekezés nem menti meg Hankó Balázst

A büntetőeljárás nem politikai leszámolás, hanem annak vizsgálata, hogy történt-e bűncselekmény – mondta Magyar György ügyvéd a KlikkTV Mélyvíz című műsorában. A jogász szerint a Hankó Balázs elleni ügyben nem segít a politikai foglyokról szóló kommunikáció, és a volt miniszter akkor járhat a legjobban, ha feltárja a történtek hátterét, és együttműködik a hatóságokkal. Magyar György az igazságszolgáltatás függetlenségéről és a Gyárfás Tamás ügyében benyújtott perújításról is beszélt.
0 komment

Nem minden letartóztatott fideszesből lesz politikai üldözött

A Fidesz igyekszik politikai üldözöttként bemutatni egyes letartóztatott politikusait, miközben feltűnő különbséget tesz közöttük: van, akiért imaláncot szerveznek, másokról szinte szó sem esik. A KlikkTV Fordulópont című műsorában Balogh Judit Rangos Katalinnal, Albert Enikővel és Suha Györggyel arról beszélgetett, hogyan épül a politikai mártírszerep, mit árulnak el a hatalomhoz való viszonyról a különböző reakciók, és miért válhatott Hankó Balázs börtönbeli fodrászigénye országos nevetség…
0 komment

Schiffer András: a jogállam nem a közvélemény megrendelésére működik

Tízpontos petíció hívja fel a figyelmet a büntetőeljárások jogállami garanciáinak betartására. A Schiffer András közösségi oldalán közzétett kezdeményezést több ismert közéleti szereplő is aláírta. Az ügyvéd, volt országgyűlési képviselő szerint az elmúlt fél évben megszaporodtak azok az esetek, amikor a hatóságok látványosan félretették az ártatlanság vélelmét és a személyi szabadság korlátozásának törvényi feltételeit. A KlikkTV Forró vonal című műsorában Németh Péterrel arról beszélt, miért…
0 komment

Három alkalommal is emelhetik a nyugdíjakat Ukrajnában jövőre

2027-ben több lépcsőben is felülvizsgálhatják az ukrajnai nyugdíjakat. A tervezett változások különböző nyugdíjascsoportokat érintenek: egyesek már januártól magasabb összegre számíthatnak, másoknak márciusig vagy áprilisig kell várniuk. Emellett a 70., 75. vagy 80. életévüket betöltő idősek életkoruk alapján járó havi kiegészítést is kaphatnak. Januártól emelkedhetnek a nyugdíjak 2027. január 1-jétől egyes nyugdíjak összegét is felülvizsgálhatják, amennyiben […]
0 komment

Turóci-Sütő Jolán: „…azt is el tudom fogadni, ha másnak van igaza”

A fizika és a matematika világa már fiatalon közel állt a szívéhez, a tanári pálya iránti vonzalma pedig egészen gyermekkoráig nyúlik vissza. Munkája mellett családja jelenti számára a legfontosabb kapaszkodót, a közösen töltött időből merít erőt a mindennapokhoz. Bár elsőre visszahúzódónak tűnhet, valójában beszédes, érzékeny természetű ember, aki fontosnak tartja az őszinteséget és az igazságosságot. […]
0 komment

Bárándy Gergely: Orbán Viktor kijelentése ízléstelen volt, de nem bűncselekmény

Bárándy Gergely ügyvéd szerint Orbán Viktor alkotmányos renddel kapcsolatos kijelentése politikailag kifogásolható és veszélyes áthallásokat hordoz, de nem meríti ki az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló felhívás bűncselekményét. Az ügyvéd arról is beszélt, milyen körülmények között kell Matolcsy Györgyöt a parlamenti vizsgálóbizottság elé szállítani.
0 komment

A miniszterek luxusban éltek, miközben az ország fizette a számlát

Közel 800 millió forintot költött honvédségi repülőgépek igénybevételére Szalay-Bobrovniczky Kristóf korábbi honvédelmi miniszter külföldi útjai során, miközben Nagy Márton utazásai kapcsán is súlyos összegek kerültek napvilágra. A KlikkTV Vanília Puccs című műsorában Lampé Ágnes Kukorelly Endre íróval, Szakonyi Péter újságíróval és Pék Szabolcs politikai elemzővel arról beszélgetett, hol húzódik a határ a hivatalos kötelezettségek és a közpénzből finanszírozott luxus között, és lehet-e valódi…
0 komment

Trump csak szórakozik Orbánnal, esélye sincs az ENSZ élére kerülni

Szent-Iványi István külpolitikai szakértő szerint nagyon kevés esélye van annak, hogy Orbán Viktor az ENSZ következő főtitkára legyen. A KlikkTV Mélyvíz című műsorában arról beszélt, hogy Donald Trump felvetése inkább politikai trollkodás lehet, mint valódi jelölési szándék. A szakértő a szerbiai választás eredményét is értékelte: szerinte a Vucsics-rendszer bukása számos tanulsággal szolgálhat Magyarország számára, hiszen a két politikai berendezkedés között feltűnő párhuzamok vannak.

Bejelentkezés vagy regisztráció