#Külföld
Tavaly év végén Pekingnek 5,29 millió olyan állandó lakosa volt, aki betöltötte a hatvanadik életévét.
A cég együttműködik a hatóságokkal és megpróbálja kiszűrni az efféle hirdetéseket.
Negyvenhárom év után búcsúzik a hírcsatornától.
Elárasztották kokainnal egész Európát.
A háttérben nem összeesküvés áll, annál sokkal rosszabb a helyzet.
Kijárási tilalmat és tüntetési korlátozásokat vezetnek be.
Rob Jetten az első nyíltan meleg kormányfő az országban, és az első, aki ilyen módon lesz szülő.
A forradalom alatt, lángok között is a teraszon iszogatni régi francia hagyomány.
Az elnök mindenesetre elmondta, milyen előnyökkel számol.
Formálódott Donald Trump terve az 51. amerikai szövetségi államról, de ez most nem jött be.
Az utcákon szélsőséges a helyzet, az állam csődöt mondott.
Különleges időpontot választott.
Azért, hogy helyreállította az orosz ballisztikus csapásokra figyelmeztető korai riasztási rendszert.
Továbbra sem látszik enyhülni az írek és az izraeliek közötti konfliktus. Debrecen után Topolyán is parázs hangulat várható.
Kerkez Milosra viszont eltiltása miatt nem számíthat Marco Rossi.
A himnuszoknál azonban szólt a fütty.
A történelmi analógiák arra tanítanak bennünket, hogy a karizmatikus vezetők gyakran éppen akkor tűnnek a legerősebbnek, amikor tekintélyük már erodálódni kezd.
Kína mindeddig behozatalra szorult élelmiszerekből, ám különösen ami a csirke- és sertéshúst, tejtermékeket illeti, az állami támogatásoknak is köszönhetően egyre nagyobb a túltermelése, így a kínai cégek a külpiacok felé fordulnak olcsó termékeikkel. Ahogy történt az a napelemek, akkumulátorok, villanyautók esetében.
Ez az infláció miatt mintegy 10 százalékos reálbércsökkenést hozna az autógyártó dolgozóinak.
A 47 éves férfi Magdeburg közelében szenvedett balesetet. A német rendőrség vizsgálja, miért állt ott a teherautó.