#Külföld
2000 milliárd forintos állami megtakarítás, 4,9 százalékra leszorított költségvetési hiány és jóléti fordulat: Magyar Péter a budapesti parlamentben ismertette a 2027-es büdzsé sarokszámait.
Csak címből négyfélével próbálkoztak a frakciók az Európai Parlament vitájánál. Ki a kormány felelősségéről és sérült tüntetőkről, ki a kifosztott boltokról, gyújtogatásokról beszélt.
Már hetedik napja tartanak az összecsapások, háromszáz sérült van.
A rendőrség most azt próbálja kideríteni, honnan származott az állat, és hogy került oda.
Lakmusz
Működő nemzetközi gyakorlatról ír a párt törvényjavaslata, de a legszigorúbb európai országban, Lengyelországban sem része már automatikusan a büntetésnek a gyógyszeres libidócsökkentés.
Megszavazták a honatyák.
Konstruktív megbeszélés után.
A múlt hétvégén óriási károk keletkeztek.
Az öröm kissé korai volt.
A demokraták földcsuszamlásszerű győzelmét várják a közvéleménykutatók.
Oroszország október 19-ről 20-ra virradó éjszaka 165 drónt vetett be Ukrajna ellen, amelyek közül 105 már sugárhajtású változat volt, ami az összes indított eszköz 63,6 százalékát tette ki. Az Ukrán Légierő Nyugati Parancsnoksága 80 Gerán–2 és Gerán–4 típusú drón lelövéséről számolt be Nyugat-Ukrajna felett, miközben országszerte összesen 115 eszközt semlegesítettek, 30 helyszínen pedig becsapódást regisztráltak. A támadások energetikai létesítményeket, vasútvonalakat és ipari célpontokat…
Balesetet szenvedett egy Szu-30-as repülőgép gyakorlórepülés során a kalinyingrádi régióban - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
A dél-koreai HD Hyundai és az amerikai Anduril védelmi technológiai vállalat október 19-én bejelentette, hogy sikeresen végrehajtotta egy kísérleti hajó autonóm navigációs és küldetésirányítási tesztjét a kaliforniai Long Beach partjainál. A bemutató során olyan technológiákat próbáltak ki, amelyek a jövőben az amerikai haditengerészet legénység nélküli felszíni hadihajóinak üzemeltetését támogathatják - írta az Army Recognition.
Litvánia megkezdte az amerikai gyártású AN/TPS-77 többfeladatú radarok integrálását a nemzeti légtérellenőrző rendszerébe, ezzel is erősítve a NATO keleti szárnyának korai előrejelző képességét – tájékoztatott a litván védelmi minisztériumra hivatkozva az Army Recognition.
A demokrata politikust később elengedték, társait azonban továbbra is fogva tartották.
Fegyvert nem találtak náluk.
Belgium szerint a pénz eltulajdonítása globális válságot okozhat.
Franciaként mindig gyűlöltem a leegyszerűsítő kijelentéseket a hazámról, meg az „azért gáz van Franciaországban, ugye?” jellegű kérdéseket.
Szeptemberben csalás miatt került vizsgálati fogságba, de fasiszta propaganda terjesztése miatt is állt bíróság előtt.
Az aláírók olyan közéletet akarnak, „ahol a felhatalmazás időleges, a döntések számon kérhetők, a képviselet pedig valóban a polgárokat szolgálja”.