#Külföld
A szakértő hangsúlyozta, hogy a főtitkári kinevezéshez a Biztonsági Tanács többségének, valamint valamennyi állandó tagnak a támogatása vagy tartózkodása szükséges. Kétségeinek adott hangot afelől, hogy az Egyesült Királyság vagy Franciaország örömmel támogatná-e a magyar politikus jelölését. Ráadásul a Biztonsági Tanács esedékes előzetes vitáján a jelöltek között még nem szerepelt Orbán Viktor neve. Szent-Iványi István értékelése szerint a reakciók nem túl kedvezőek, és összességében nem…
Idén ünnepli ötvenedik évfordulóját a Rocky első része. A hatvanas évek polgárjogi mozgalmai után az Egyesült Államoknak nagy szüksége volt egy olyan történetre, amelyben újra magára találhatott az ország. A film a megalapítás kétszázadik évfordulójára megteremtette a modern amerikai mítoszt, amely szerint egy olasz bevándorló család gyermeke saját erejéből válik elismert hőssé. Oltványi Tamás vendégként idézte fel a legendás produkció hátterét.
Az áldozatok száma csaknem duplája az eddig a legsúlyosabbnak tartott 2003-as és 2022-es forróságok idején regisztráltaknak.
Kutatás-fejlesztésben Kína már lehagyta az USA-t, és miközben az Egyesült Államok folyamatosan szankciókat vet ki rá, a keleti nagyhatalom az ipar és a tudomány bőkezű támogatásával betonozza be pozícióit.
Ausztrália második legnagyobb nyugdíjalapja francia államkötvényeket vásárol, mivel úgy ítéli meg, hogy a piac túlbecsüli Franciaország költségvetési problémáit és az EKB kamatemelési várakozásait, miközben más befektetők éppen menekülnek a francia államadósságból – jelentette a Bloomberg.
Több mint 1 százalékkal drágult az arany árfolyama kedden, miután az olajárak esése enyhítette az inflációs aggodalmakat. A piac fókuszában a Federal Reserve e heti kamatdöntő ülése áll, a befektetők pedig a jegybanki jelzésekből próbálják megsejteni a kamatpálya alakulását.
A General Motors bejelentette, hogy átviszi részvényeit a New York-i Értéktőzsdéről (NYSE) a Nasdaqra. A lépés az amerikai autóipari óriás mesterségesintelligencia- és önvezetőjármű-stratégiájának felgyorsulását tükrözi, egyúttal újabb presztízsveszteséget jelent a NYSE számára - írta meg a Financial Times.
Franciaország átmenetileg Romániába telepítette egyik tengerészeti járőrrepülőgépét, hogy segítsen a hajózási veszélyek azonosításában, és megerősítse a kritikus energiainfrastruktúra védelmét a Fekete-tengeren – közölte a román védelmi tárca. Októberben Románia két orosz drónt lőtt le a román felségvizek felett, ma pedig a brassói szabotázsakció miatt kérették be az orosz nagykövetet.
Széleskörű védelmi együttműködésről kötött megállapodást kedden Nagy-Britannia és Lengyelország.
Az Egyesült Államok és Oroszország az ukrajnai háború lezárását célzó tárgyalások keretében arról egyeztet, hogy az amerikai olajvállalatok visszatérhessenek az orosz piacra. A megbeszéléseken az energiaszektortól a légi közlekedésig számos egyéb üzleti együttműködési lehetőség is szóba került – írta meg a Financial Times.
Az Eli Lilly átszervezi kereskedelmi tevékenységét, így a gyógyszergyártó egyetlen globális szervezetbe vonja össze amerikai és nemzetközi üzletágát, miközben 2027 elejétől több vezetői pozícióban is változás történik. Az átszervezés részeként a cég az amerikai és a nemzetközi kereskedelmi tevékenységét egyetlen egységbe, a Lilly Global Markets szervezetbe olvasztja be, aminek élére 2027. január 1-jétől Ilja Juffa kerül ügyvezető alelnökként.
Szakács István szerint tömegmanipuláció volt, Gulyás Virág szerint a húszévesek majd megbánják, ha a szülők nem tudnak iPhone-t venni.
Váncza István (72 kg) és Vitek Dárius (130 kg) ezüstérmével előkelő pozícióba kerültünk a birkózó-vb-n.
A piros-feketék döntetlen állásnál emberelőnybe kerültek, de nem tudták kihasználni.
Mindeközben Máthé Dominik öt gólt szerzett az Ohridban.
Viccesnek tartja a hírt.
Az Egyetemista Lista rendszerkritikus kampánya olyan magyar választókat is megszólíthatott, akik korábban a VMSZ-re szavaztak.
A téma feszegetése az „erősen nem ajánlott” kategóriába tartozik.
Három robbanás hallatszott vasárnap kora reggel Rijádban.
A rendőrségi adatok szerint a randalírozók szétvertek két buszmegállót, és 23 üzletben okoztak kárt: betörtek kirakatokat és fosztogattak. A tűzoltóknak 33 helyszínen kellett beavatkozniuk a felgyújtott utcabútorok, szemeteskukák és kerékpárok miatt.