#Külföld
A leköszönő elnök, Ilijana Jotova – aki az ukrajnai háború befejezése érdekében a Moszkvával folytatott párbeszéd mellett érvel – vezet a választóknak az urnától távozáskori megkérdezésén alapuló felmérés szerint a bulgáriai elnökválasztás második fordulójában.
Ilijana Jotova - aki az ukrajnai háború befejezése érdekében a Moszkvával folytatott párbeszéd mellett érvel - vezet a választóknak az urnától távozáskori megkérdezésén alapuló felmérés szerint a bulgáriai elnökválasztás második fordulójában.
Szomáliai kalózok elraboltak egy iráni halászhajót, 23 emberrel a fedélzetén – közölte az Indiai-óceáni Tengerbiztonsági Központ (MSCIO), amely figyelmeztetett, hogy a hajó megközelített egy kereskedelmi útvonalat, lehetséges, hogy a kalózok „anyahajóként” kívánják felhasználni további támadásokhoz.
A Fehér Ház hónapok óta készül arra az eshetőségre, hogy a demokraták a félidős választásokon átveszik az irányítást a Kongresszus felett. Donald Trump stábja olyan terveket dolgozott ki a Reuters beszámolója szerint, amelyekkel az elnök a törvényhozás jóváhagyása nélkül, rendeleti úton is továbbviheti programjának legfontosabb elemeit, miközben a kormányzat a várható demokrata vizsgálatok kivédésére is felkészült.
+1 hasonló
Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át – közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
Lehet, hogy mégis játszik 17.30-kor az Arsenal ellen? Szoboszlai Dominik is becsekkolt a csapat hivatalos szállodájába.
A békés tüntetések folytatására és a lengyel alkotmánybíróság erőszakos rendőrségi átvételének megakadályozására szólított fel vasárnap a Polsat News kereskedelmi hírtelevízióban Krzysztof Bosak, a lengyel parlamenti alsóház (szejm) alelnöke, az ellenzéki Konföderáció egyik vezetője.
Az úrangyala imádság után emlékeztetett az Oleski lakossága érdekében végzett humanitárius beavatkozásra.
A MAGA-mozgalom félidős választás utáni eseményére.
A mérete lehet a veszte.
ATV
Orbán Viktor a lengyel alkotmánybíróság vezetőinek felfüggesztése után reagált a varsói fejleményekre.
+1 hasonló
Pénteken a Herszon megyei Oleski városában hajtottak végre humanitárius missziót.
Október 31-én késő este zavargók kifosztották az üzleteket Frankfurt belvárosában, miközben a megélhetési költségek miatt összecsapások törtek ki egyes német városokban. Franciaországban több mint 320 ezer ember vett részt a városokban a harmadik egymást követő hétvégén zajló tüntetéseken.
A Tarfalui Líceum 11. osztályos tanulója elnyerte a 2026-os Kémiai Győztesek Kupáját.
Kékfény
S_Georgina
2026. 11. 01., v - 12:37
A sértett és felesége stábunknak részletesen beszámolt a történtekről.
Bulgáriában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
És nem csak sajtban utaztak.
A Conrad hotel épülete (Fotó: Facebook/Conrad Bengaluru)
a Metinvest – írja a profit.ro. A gyár 195 dolgozója közül 194-et bocsátanak el.
Vlagyimir Putyin a háború folytatásával maga teremti meg egy ellene irányuló puccs feltételeit, de az orosz ellenzék elnyomása és az elit titkosszolgálati ellenőrzése egyelőre megnehezíti a szervezkedést – mondta Ilja Jasin a francia L’Expressnek. A Németországban élő orosz ellenzéki politikus szerint a Kreml vezetője nem pusztán Ukrajna leigázására törekszik, hanem a nemzetközi rendet is át akarja alakítani, ezért egyelőre a háború további eszkalációjára kell készülni.