#Külföld
Zárt ajtók mögött arra ösztönzik a Trump-adminisztráció tisztviselői az amerikai vállalatokat, hogy vegyék át az Atlanti-óceánon jelenleg az Egyesült Államok felé tartó orosz gázolajszállítmányokat. Az érintett cégek azonban a súlyos jogi következményektől és a reputációs kockázatoktól tartva elzárkóznak az üzlettől - tudta meg a Washington Sun.
A Szumi városában működő Kovpakivszkij Kerületi Bíróság négy év szabadságvesztésre ítélt egy tartalékos alhadnagyot, akit a mozgósítás idején történő katonai szolgálatra való behívás alóli kibújásban találtak bűnösnek. A férfi a szolgálat megtagadását gerincbetegségével indokolta, a bíróság azonban nem fogadta el ezt felmentő érvként. Erről a sud.ua hírportál számolt be. Az ügy iratai szerint a férfi […]
Amerikai elemzők szerint már jövőre, 2027-ben vízre bocsáthatják Kína negyedik repülőgép-hordozóját, amely a feltételezések szerint az ország első nukleáris meghajtású ilyen típusú hadihajója lesz. A legfrissebb műholdfelvételek alapján az építés gyors ütemben halad, a jövő évi debütálás pedig egybeesne a Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) alapításának századik évfordulójával.
Prágában cseh-magyar közös kormányülést tartottak. Minden simán ment, amíg nem jött az Orbán Viktorra vonatkozó kérdés.
Az orosz–ukrán háború előtti szint felére esett vissza a rendelkezésre álló raktárkapacitás.
Tűz ütött ki három tartályhajón a Hormuzi-szorosban, ami a rettegett iráni Forradalmi Gárda (IRGC) szerint egyértelműen cáfolja a korábbi amerikai kijelentéseket – számolt be az Iran International.
Elke Sommer a hatvanas évek egyik legnagyobb szexszimbóluma volt, 86. születésnapja előtt pár nappal hunyt el.
Régi, második világháborús tengeri útvonalat kezdett Oroszország használni a gabonaexporthoz az ukrajnai háború, illetve a NATO-val való egyre mérgesedő viszony miatt. Az első, mintegy 28 ezer tonnás búzaszállítmány Murmanszk kikötőjéből indul Marokkóba - számolt be az UNN.
Csányit az UEFA támogatná Gianni Infantino leváltásában a patinás francia sportlap, a L’Équipe szerint.
A támadásra Volodimir Zelenszkij is reagált.
Az irániak olimpiai bajnoka 0.1 másodperccel a meccs vége előtt kapott ki Asztanában.
Az Egyetemista Lista jelöltjeként kapott mandátumot a szerbiai választásokon Mirjana Nikolic, aki transzparenciát, jogállamiságot és az egyetemek védelmét ígéri.
A magyar kormányfő szerint az Egyesült Nemzetek szervezetét nem egy olyan maffiafőnöknek kellene vezetnie, akinek a volt miniszterei közül jelenleg már hárman letartóztatásban vannak, mert szétlopták a hazájukat, és Magyarországot Európa egyik legszegényebb és legkorruptabb országává tették.
Újabb magyar vezető neve merült fel egy jelentős nemzetközi szervezet élén.
A légitársaság többi utasát, vagyis azt a 80 százalékot, akik online utasfelvételt végeznek és nincs feladott poggyászuk, nem érinti a változás.
Erre érdemes figyelni az ülőhely kiválasztásakor.
Már a felszámolás előkészítésénél tart a brit Poundland, miután amerikai tulajdonosa elutasította a menedzsment mentőajánlatát:.
Oroszország továbbra is amerikai gyártású mikrocsipeket használ a ballisztikus rakéták és a robotrepülőgépek előállításához, mivel azokat eddig nem sikerült hazai alkatrészekkel kiváltania. Bár tavaly megpróbálkoztak az önellátással, idén ismét visszatértek a nyugati technológiához a fegyverek találati pontosságának fenntartása érdekében - számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Donald Trump két fia a kriptovaluta után egy másik feljövő technológiában, a dróngyártásban találta meg a számítását, amihez szintén jól jön az elnöki apa a háttérben.
A menesztés hivatalos okát egyelőre nem közölték.