#Külföld
Több posztot is szentelt nekik.
A 22 éves játékos februárban még a 42. helyen állt, ma már 7. a világranglistán.
Már hallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása, amelynek első részében a hatalmas demokrata fölénnyel zárult amerikai félidős választások politikai következményeit vettük górcső alá a legfrissebb rendelkezésre álló adatok tükrében, miközben többek között megvizsgáltuk, hogy milyen mozgástere marad Donald Trumpnak elnöki ciklusa hátralévő részében úgy, hogy a kongresszus mindkét házában meggyőző kék többséggel kell számolnia. Vendégünk Tábor Áron, az ELTE Amerika szakértő oktatója volt.
A…
Papusza a lengyelországi romák egyik legismertebb költőnője és énekesnője volt. Verseit elsőként fordították le lengyel nyelvre és adták ki, annak ellenére, hogy írni és olvasni csak később tanult meg. Amikor műveiben a roma közösség belső életéről is írt, a környezete úgy érezte, hogy titkokat fed fel a külvilág számára. A közösség emiatt teljesen elutasította és kitagadta őt, ami olyan súlyos lelki válságot okozott nála, hogy végül belebolondult az identitászavarába. Danis Lídia elmondta,…
Oroszország őszintén bízik abban, hogy Donald Trump amerikai elnök a kongresszusi időközi választások után is folytatni fogja az ukrán konfliktus rendezésére irányuló béketeremtő erőfeszítéseit – mondta Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő a Life magazinnak, amikor az amerikai félidős választásokról kérdezték.
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben tartott díjátadó ünnepségen értékelte az oroszok viselkedését – számolt be a TASzSz.
Volodimir Zelenszkij is aggódik.
A kínai Agibot G2-es humanoid robotjai végigdolgoztak egy napot egy sanghaji üzletben, az árulfeltöltő belassult, a takarító feladta.
Ami az elmúlt időszakban Franciaországban történik, jóval több egy egyszerű társadalmi mozgalomnál.
Október 27-én Alexander Stubb finn elnök és Jonas Gahr Støre norvég miniszterelnök saját kezdeményezésükre telefonbeszélgetést folytattak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Vállalkozásuknak meglehetősen vegyes fogadtatása volt Európában.Tovább »
Marjorie Taylor Greene, aki egykor Donald Trump ismert és kitartó támogatója volt, de később összekülönbözött vele, a mostani félidős választásokat követően azt írta, a Republikánus Pártnak ki kell tennie Trumpot, ha azt akarja, hogy legyen jövője.
Videók a kigyulladt épületről.
A Romániában található amerikai katonai támaszpontokat is azon potenciális célpontok között tüntette fel két iráni konzervatív lap, amelyekre válaszcsapást mérhetnek egy újabb amerikai és izraeli támadás esetén.
Rövid távon politikai, hosszabb távon gazdasági balsejtelmek támadhatnak Európában és különösen Magyarországon.
Merre indulhat az állampapírok hozama, illetve a forint árfolyama?
Ukrajna mielőbb újabb Patriot légvédelmi rakétákhoz szeretne jutni Németországtól a kritikus infrastruktúrát érő folyamatos orosz támadások kivédésére, úgy tűnik Berlin a segítségére is siethet a kérdésben - írta meg a RBK Ukraine.
Gazdaság
J.Csilla
2026. 11. 04., sze - 15:58
A szerb, az orosz és a magyar fél egyaránt arra törekszik, hogy december 11-ig lezáruljanak a NIS orosz tulajdonrészének MOL általi felvásárlásáról szóló tárgyalások - erről tájékoztatott Orbán Anita magyar külügyminiszter.
A vállalat üzletei és elosztóközpontjai megrongálódtak vagy megsemmisültek.
Dmitrij Peszkov szerint a választási eredmények az Egyesült Államok belügyének számítanak.
Nagy esésbe fordult a holland TTF gáztőzsdén jegyzett földgáz ára a múlt heti csúcs óta, miután a piac elkezdte beárazni azt, hogy Donald Trump a félidős választási vereség után lezárná a közel-keleti konfliktust – írja Ole Hansen, a Saxo nyersanyagpiaci stratégiáért felelős vezetője.