#Külföld
Donald Trumpot halálosan megfenyegető óriásplakátot helyeztek ki kedden Teherán egyik forgalmas terén egy épületre, új szintre emelve ezzel a Washington-ellenes retorikát az amerikai félidős választások napján.
A támadások több millió euró értékű kárt okoztak.
A hatóságok egyelőre nehezen férnek hozzá a roncsokhoz, mert a repülőgép által ütött kráter a viharok miatt elkezdett megtelni vízzel.
Az Egyesült Arab Emírségekben megrendezett nemzetközi Grand Slam-versenyen 59 ország 374 cselgáncsozója (221 férfi és 153 nő) lépett tatamira. A romániai válogatottat négy férfi és két női sportoló képviselte Emil Morar edző irányításával. A Nagyváradi VSK-tól Ioan Dzitac a 73 kilogrammos súlycsoportban, míg Alex George Creț a 90 kilogrammos mezőnyben szerepelt.
A romániai dzsúdósok ezúttal nem alkottak maradandót, hiszen egyiküknek sem sikerült bejutnia a legjobb 16 közé.
Ioan Dzitac a…
Komoly választási bukást hozhat a kedd.
Nem látszik a kiút a lengyel igazságszolgáltatási válságból, Putyin pedig mindent elkövet, hogy súlyosbítsa azt. A lengyel elnök újabb második világháborús német jóvátételt követel, abból támogatná Ukrajnát. Az amerikai hadügyminiszternek buknia kell. Miért annyira hatékonyak az európai populista pártok káderképzői? Témák és vélemények a világsajtóból.
Egyre több fertőzöttet regisztrálnak.
A kínai tőzsdefelügyelet arra utasította a befektetési bankokat, hogy átmenetileg függesszék fel az elsődleges részvénykibocsátásokat (IPO), emellett a meglévő részvényesek nagy volumenű eladásait is leállíttatta. A szigorításra azután került sor, hogy a helyi részvénypiacok az utóbbi évtized legrosszabb havi teljesítményét produkálták, a korlátozások pedig a piaci helyzet rendeződéséig maradnak érvényben.
Az orosz gázt amerikai közvetítőkön keresztül értékesítenék.
A legfőbb ügyészség és a Román Rendőrség által irányított akciók elsősorban gazdasági és pénzügyi bűncselekmények, valamint fegyverekkel és erdőgazdálkodással, illetve hulladékgazdálkodással kapcsolatos törvénysértések felderítésére irányulnak – írja az Agerpres.
A nyomozók többek között adócsalás, csempészet, sikkasztás, minősített lopás, csalás, pénzmosás, okirat-hamisítás, hivatali visszaélés gyanúja, valamint a fegyverekre, robbanóanyagokra és hulladékgazdálkodásra vonatkozó előírások…
A Bíróság főtanácsnoka szerint sértheti a sajtókiadók uniós jogait, ha a mesterséges intelligencián alapuló chatbotok úgy használnak fel újságcikkeket válaszaik elkészítéséhez, hogy azok lényegében helyettesítik az eredeti publikációkat. Egy magyar kiadó és a Google közötti, a Kozsó balatoni delfinjeiről szóló cikkből kiinduló per így az egész európai digitális sajtópiac számára fontos precedenst teremthet.
Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban sugárzott minapi nyilatkozatában. A Magyar Távirati Iroda (MTI) tájékoztatása szerint Peszkov kifogásolta, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni. „Ez nagyon […]
A Mašín-testvérek öröksége máig megosztja a cseh társadalmat.
Egy véletlen találkozás egy budapesti kávézóban, romantikus második randi Párizsban, majd álomesküvő Velencében – így alakult Rami és az amerikai üzletember, Tony Grande szerelmi története. A békéscsabai származású énekesnő 2025 májusában mondta ki a boldogító igent, ma pedig férjével Nashville-ben él, ahol zenei karrierjét is újraépítette. A házaspár budapesti látogatása során mesélt a megismerkedésükről, az amerikai mindennapokról és arról is, hogyan őrzik magyarországi kötődésüket. Tony még…
A 77 éve létrejött köztársaságnak eddig 12 elnöke volt, mindannyian férfiak.
Rekordközeli mennyiségű csapadék hullott.
Irán véglegesítette az orosz Szu–35-ös vadászbombázók beszerzését, ám a gépek átadására csak a jelenleg zajló amerikai–iráni háború lezárulta után kerülhet sor. A teheráni vezetés szerint a szerződések aláírásán túl már a pilóták kiképzése is befejeződött - írta meg az Eurasian Times.
Hekkerek törték fel az ukrán polgári védelem riadóalkalmazását. A felhasználók tömegesen kaptak a telefonjukra vegyi támadásra, nukleáris veszélyre és rakétacsapásra figyelmeztető orosz üzeneteket. A Kreml szerint néhány órával később az orosz légvédelmi riasztórendszert is meghekkelték.
Az M1 a megújult közmédia napi aktuális csatornája. A hiteles, közérthető és sokoldalú tájékoztatás jegyében a Híradó elemzésekkel és élő kapcsolásokkal hozza el Magyarország és a nagyvilág legfontosabb…
Meglepő előrejelzés érkezett november közepére.
A demonstrálók magasabb béreket és a munkahelyek megőrzését követelték, valamint az Audi tervezett költségcsökkentő intézkedései ellen tiltakoztak.