#Külföld
Durván gyengül a dollár szerda hajnalban, miután az amerikai félidős választások első eredményei a demokraták jelentős előretörését jelezték. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent.
Ábráinkon is látványos a különbség.
Az előzetes becslések szerint valószínűsíthető, hogy jelentős győzelmet aratott az ellenzéki Demokrata Párt az Egyesült Államokban kedden megtartott félidős választáson: biztosnak tűnik a képviselőházi és a szenátusi többség átvétele a republikánusoktól.
Az ügyészek két év börtönbüntetést indítványoztak a férfi ellen.
Ekkor zárná le Ukrajna a csatlakozási tárgyalásokat.
Durván gyengül a dollár szerda hajnalban, miután az amerikai félidős választások első eredményei a demokraták jelentős előretörését jelezték. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent.
Az elnök bízik az egyezségben.
Nyugat-Európában egyre több ország kezdte ismét szigorúan ellenőrizni saját határait.
Több kulcsfontosságú államban is győzelmet arattak az éjszaka.
Az amerikai elnök a Fox Newsnak nyilatkozott a félidős választási vereség után.
Geoffrey Hinton AI-támadás okozta világszintű áramszünetre vagy olyan hackelésre számít, ami egy hétre összeomlasztja a globális fizetési rendszert.
Közeleg a megoldás arra az esetre, ha a BMW X7-et esetleg túl kicsinek találjuk.
Donald Trumpot meglepte a demokraták előretörése az amerikai félidős választásokon, de a republikánusok vereségét nem tekinti a saját elnökségéről szóló ítéletnek. Az amerikai elnök magyar idő szerint szerda hajnalban a Fox Newsnak arról beszélt, hogy kész együttműködni az új kongresszusi többséggel, ugyanakkor vétóival is nyomást gyakorolna rá. Kritizálta az őt éltető jobboldali csatornát, mert szerinte túl sokat foglalkozott a Demokrata Párt jelöltjeivel. Sajnálja, hogy az amerikaiak nem…
Trump a szavazólapon, megosztó jelöltek, hiába átrajzolt térképek: gyorselemzés arról, hogy mi vezetett a súlyos republikánus vereséghez és a demokraták jó szerepléséhez.
Másfél éve vezeti az OTP-t Csányi Péter, és mielőtt az egyik legnagyobb külföldi bankvásárlással új fejezetet írhat a bank történetében még meg kell küzdenie Moszkvával, a balti felügyeletekkel és a magyar kormány gazdaságpolitikájával is. Ezzel vezette fel a bnakvezérrel készített interjút a Forbes.
Szerinte azért nem győztek, mert nem indult.
Négy, korábban republikánus kézben lévő szenátusi mandátumot szereztek meg a demokraták a keddi amerikai félidős választásokon, és több fontos képviselőházi választáson is győztek, így közel kerültek ahhoz, hogy átvegyék az amerikai kongresszus irányítását – jelentette az AP amerikai hírügynökség.
A demokraták több hagyományosan republikánus államban is győztek, és megszerezték a képviselőházi többséget.
A szenátusban már meg is van a demokraták győzelme, míg a képviselőházban leginkább a mértéke a kérdéses.