#Külföld

0 komment

Példátlan zavart okozott az Egyesült Államok történelmi küldetése: a GPS-rendszerekre is hatást gyakorolhatott

Jelentős zavarokat okozott a Föld ionoszférájában a NASA idén áprilisi Artemis-2 küldetésének indítása, ami átmeneti és helyi pontatlanságokat idézhetett elő a GPS-rendszerekben - írta meg a Space.com. Az eredményekről közzétett, egyelőre szakmai lektorálás előtt állló tanulmány egyik szerzője szerint a küldetés során használt SLS-rakéta által keltett légköri anomáliák olyan erősek voltak, hogy akár az önvezető autók és a drónok biztonságos navigációját is veszélyeztethették volna.
0 komment

Akkora vereséget szenvedtek Trumpék a félidei választáson, hogy már az alelnök is igyekszik távolságot tartani

A BBC által megkérdezett szakértő szerint Vance nyilatkozata egyértelmű kísérlet arra, hogy elhatárolódjon Trumptól. Mi történt? Hosszú posztban fejtette ki véleményét a republikánusok félidei választásokon elszenvedett jelentős vereségéről JD Vance amerikai alelnök, fő mozgatórugóként az iráni háborút megjelölve, tudósít a BBC. „A háború miatt veszítettünk, ezt az elnök is kimondta a választás éjszakáján” – írta […]
0 komment

Gyarmati: Amit Trump mond és amit CIA csinál, mintha két különböző ország lenne

Ukrajnával kapcsolatban Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő nem számít arra, hogy a kongresszusi változások következtében tömegesen érkeznek majd amerikai fegyverek. A törvényhozás ugyan megpróbálhatja támogatni Ukrajnát és korlátozni Trump Oroszország iránti engedékenységét, de a végrehajtó hatalom késleltetheti a jóváhagyott támogatások felhasználását. A szakértő szerint ezért inkább fokozatos változás, nem pedig radikális fordulat várható az amerikai Ukrajna-politikában.
0 komment

Ukrajna a hatodik az adatszivárgások világranglistáján

2026 harmadik negyedévében világszerte 121,8 millió felhasználói fiók adatai kerültek illetéktelen kezekbe, 13,2 százalékkal több, mint az előző negyedévben. Ukrajna a 47. helyről a hatodikra került az adatszivárgások számát tekintve – derül ki a Surfshark kutatásából. Három hónap alatt Ukrajnában 2,6 millió fiók adatai szivárogtak ki. A Microsoft 2026-os jelentése szerint az ország az év […]
0 komment

Megszűnhet az áram, a víz, az ellátás is: 72 órás szabályt javasol az EU

Az Európai Unió új ajánlása szerint minden háztartásnak érdemes lenne legalább három napra elegendő tartalékot felhalmoznia. A cél nem a pánikkeltés, hanem az, hogy egy válsághelyzetben az emberek külső segítség nélkül is átvészeljék az első 72 órát. A bizottság szerint a járványok, a háború, a kibertámadások és a szélsőséges időjárás is azt mutatja, hogy Európának ellenállóbbá kell válnia. A terv része az is, hogy 2027-től minden évben felkészülési napot tartsanak október 23-án.
0 komment

Athén a cél, de előbb Isztambulban kell helytállni

Elkészítették a vízilabda-világkupa tornáinak sorsolását a World Aquatics budapesti irodájában. A Divízió I-ben mindkét nemnél nyolc válogatott indul, közülük alapesetben öt szerezhet helyet a februári Szuperdöntőben. Mivel a házigazda görögök részvétele biztosított, továbbjutásuk esetén a hatodik helyezett is ott lehet Athénban. A végső győztesre különösen értékes jutalom vár, hiszen a világkupa megnyerése olimpiai részvételt ér. A magyar férfiválogatott január 11–16. között Isztambulban…
0 komment

A londoni turisztikai vásáron népszerűsítik Nagyváradot

A Visit Oradea november 3–5. között részt vesz a World Travel Market (WTM) London elnevezésű rendezvényen, amely a turisztikai ágazat egyik legjelentősebb nemzetközi eseménye – olvasható a Nagyvárad és a Régió Turizmusát Népszerűsítő Egyesület közleményében. Nagyváradot a Románia Gazdasági, Digitalizációs, Vállalkozásügyi és Idegenforgalmi Minisztériuma (MEDAT) által szervezett országos standon mutatják be, további 35 romániai társkiállító társaságában. A londoni ExCeL kiállítási központban…
0 komment

Piacok midterms után − Így forgatja fel a befektetői stratégiákat az amerikai félidős választás

A Portfolio Checklist szerdai adásában többek között az amerikai midterms piaci hatásait vettük szemügyre. Hogyan reagáltak a befektetők a demokraták történelmi léptékű sikerére, mi várható az AI-papírok háza táján és mit vetítenek előre a kongresszusban megváltozott erőviszonyok a piacokon? Miró József, az Erste vezető elemzője volt segítségünkre ennek megválaszolásában. (A megszólalás (16:32-nél indul.) A műsor első részében a hatalmas demokrata fölénnyel zárult amerikai félidős választások…
0 komment

Áll a bál a Fehér Házban: teljesen összeomlott a morál, tisztogatás, tömeges távozás jöhet

Személyi változásokra és kormányátalakításra készülnek a Fehér Házban, miután a republikánusok vereséget szenvedtek a félidős választásokon. Egy névtelenséget kérő magas rangú tisztviselő szerint a stáb morálja mélyponton van, a párton belül pedig egyre többen követelik Donald Trump elnöktől az iráni háborúval és a vámokkal kapcsolatos politikájának felülvizsgálatát - tudósított a Fox News.
0 komment

Nem kapkodnak Muskék 40 milliárd dolláros üzletéért, a befektetők a továbbértékesítésen dolgoznak

Egyre inkább megkérdőjeleződik, hogy az MI-infrastruktúrára fordított hatalmas összegek milyen gyorsan térülhetnek meg. Mi történt? A Goldman Sachs és az Apollo Global Management befektetőkkel tárgyal arról, hogy továbbértékesítsék a SpaceX nagyjából 40 milliárd dolláros MI-chipfinanszírozási ügyletének egyes részeit, értesült a Bloomberg. A konstrukció célja, hogy az adósság Musk cége mérlegén kívül maradjon, miközben a vállalat […]

Bejelentkezés vagy regisztráció