#Külföld

0 komment

Csaknem 100 év után nyert egy demokrata szenátusi mandátumot Kansasban

Kilencvennégy év után nyert demokrata politikus szenátusi mandátumot Kansas államban, a győztes Adam Hamilton lett – derül ki az Egyesült Államokban kedden tartott félidős kongresszusi választások eredményeiből, amelyeket az NBC News és az ABC amerikai televízió ismertetett. Texasban államban pedig James Talarico győzelme azt jelentette, hogy 38 év után került ismét a demokratákhoz a szenátusi mandátum.
+2 hasonló
0 komment

Elon Musk minden korábbinál több pénzt költött el a republikánusok győzelmére, de hiába

„Úgy látszik, a választásokba beavatkozó űrlézereim ezúttal nem működtek” – írta a világ leggazdagabb embere, aki a kampányban közel félmilliárd dollárt, több mint 160 milliárd forintot adományozott a republikánusoknak.
+2 hasonló
0 komment

Németh Miklós Orbán múltjáról szóló nyilatkozata is kutathatóvá válik, de nincs bizonyíték mögötte

Megkezdődik szerdán az egykori állambiztonsági iratok egy részének nyilvánosságra hozatala, az interneten mintegy 60 ezer névre lehet majd rákeresni - mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
+2 hasonló
0 komment

Vendégmunkások ezrei és állami kedvezmények: újabb részletek a CATL-nek tett kormányzati vállalásokról

Több ezer ázsiai vendégmunkás gyorsított engedélyezését, jelentős állami támogatásokat és bérlakások ezreinek felépítését is kilátásba helyezte az Orbán-kormány a kínai CATL debreceni beruházásához. A 2022-ben kötött szándéknyilatkozat most nyilvánosságra került részletei szerint a vállalat további gyárak létesítéséhez is segítséget kaphatott volna. Tárkányi Zsolt államtitkár szerint a dokumentumokból kiderül, milyen messzire ment volna el a korábbi kormány a kínai akkumulátorgyártó…
+2 hasonló
0 komment

Novemberben már hatodszor rengett a föld Romániában

A Richter-skála szerint 3,5-ös erősségű földrengés történt szerda reggel 6.09-kor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP). A szeizmikus mozgás 90,3 kilométeres mélységben következett be. Epicentruma 55 kilométerre volt Sepsiszentgyörgytől, 56 kilométerre Focșani-tól, 66 kilométerre Brassótól, 68 kilométerre Buzăutól. Novemberben eddig 6 földrengés történt Romániában, melyek erőssége 2,1 és 3,6 közötti volt a Richter-skálán – írja az…
+2 hasonló
0 komment

Nagy hullámokat vetett az amerikai választás a bitcoinnál

Visszakapaszkodott héthetes mélypontjáról a bitcoin, miután a befektetők elkezdték feldolgozni az amerikai félidős választások eredményeit. Bár a demokraták várhatóan a kongresszus mindkét házában többséget szereznek, ami szigorúbb felügyeletet hozhat a kriptoszektor számára, az árfolyam gyorsan ledolgozta kezdeti veszteségeit - írja a Bloomberg.
+2 hasonló
0 komment

Történelmi elnökséget akart Trump, és megkapta a republikánusok történelmi félidős veresége formájában

Szenátori, képviselői és kormányzói helyeket is veszítettek a félidős választáson az eddig többséget élvező republikánusok, mert az amerikai választók komolyan vették, hogy ez népszavazás az elnökről, és lesújtó ítéletet mondtak Donald Trumpról. A közelmúltig országosan ismeretlen demokrata politikusok írtak történelmet, és a közvélemény-kutatások alábecsülték a győzelmüket, illetve a republikánusok vereségét. Elemzés a választásokról.
+5 hasonló
0 komment

Itt a politikai fordulat Amerikában - máris kilőtt az arany és az ezüst

Az amerikai félidős választások eredményeire a nemesfémek piaca is látványosan reagált, az arany 2,2, az ezüst 3,9, a palládium 4,2, a platina pedig 1,9 százalékkal drágult. Az emelkedést a gyengülő dollár és a csökkenő amerikai államkötvényhozamok támogatják, miután a demokraták nagy győzelmeket arattak.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció