#Kultúra

0 komment

Schilling Árpád nem buksisimogatást, hanem erkölcsi jóvátételt szeretne

Schilling Árpád szerint az elmúlt 16 évben a rendszerrel szemben folyamatosan ellenállók egy részéről megfeledkeztek, miközben az általuk elszenvedett sérelmek és traumák elismerése is elmaradt. A rendező a Dobszerdában azt is kifogásolta, hogy az új politikai korszak kezdetét sokan csak 2022–2023 környékére teszik, mintha előtte nem lett volna folyamatos ellenállás. Szerinte ezzel nemcsak a korábbi küzdelmeket és az azokban részt vevők fájdalmát tagadják meg, hanem azokat is újra kirekesztik,…
0 komment

Felkészülés az elképzelhetetlenre: Mérő László tartott előadást Nagyváradon

A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új amfiteátrumában tartott, sok humorral átszőtt előadásban matematika, pszichológia és döntéselmélet „találkozott” azért, hogy jobban megérthessük azt, miként készülhetünk fel arra is, amit előre ma még szinte elképzelni sem tudunk. Szó esett makettekről, modellekről, Gaussról és Cauchyról, mesterséges intelligenciáról, valamint rezilienciáról is. Kiindulópontként Nassim Nicholas Taleb bróker, vállalkozó Fekete hattyú című könyvére hívta fel a figyelmet a…
0 komment

Manuela Holban – Egy életmű táguló horizontjai

A Minerva Művelődési Egyesület szervezésében Manuela Holban, az Egyesült Államokban élő festőművész Éjszakai fények című kiállítását nyitották meg Kolozsváron, a Minerva-ház pincegalériájában. A tárlatot Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke méltatta. A festőművész A tükör memóriája című kiállítását tavaly májusban, ugyanebben a galériában tekinthettük meg, viszont 2018-ban a Bánffy-palota termeiben láthattuk az alkotásait.
0 komment

VIRIDITAS – csoportos kiállítás a Na’Conxypan Galériában

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) szervezésében Beregszászban, a Na’Conxypan Galériában a társaság fiatal művészeinek – Kutasi Csaba, Román János, Ruszin Noémi, Zsigó Olívia – VIRIDITAS című csoportos tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők november 16-ig. Hegedűs Csilla A kiállítást Kulin Ágnes festőművész, a RIT elnöke, a galéria kurátora nyitotta meg. Mint […]

Bejelentkezés vagy regisztráció