#Kultúra
A Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) új amfiteátrumában tartott, sok humorral átszőtt előadásban matematika, pszichológia és döntéselmélet „találkozott” azért, hogy jobban megérthessük azt, miként készülhetünk fel arra is, amit előre ma még szinte elképzelni sem tudunk. Szó esett makettekről, modellekről, Gaussról és Cauchyról, mesterséges intelligenciáról, valamint rezilienciáról is.
Kiindulópontként Nassim Nicholas Taleb bróker, vállalkozó Fekete hattyú című könyvére hívta fel a figyelmet a…
Nicolas Cage és Antonio Banderas lesznek a főszereplői.
A csapdában egy megviselt írónő jár utána egy évtizedes rejtélynek.
Slágerekben bővelkedő, energikus örömzenéje hallatán mindig táncra perdül a közönség.
A kanadai Simple Plan zenekar október 21-i koncertjén jártunk a Barba Negrában.
Szabadság
A Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata október 26-án 20 órakor játssza Spiró György Elsötétítés című darabját Vlad Massaci rendezésében.
Szabadság
A Minerva Művelődési Egyesület szervezésében Manuela Holban, az Egyesült Államokban élő festőművész Éjszakai fények című kiállítását nyitották meg Kolozsváron, a Minerva-ház pincegalériájában. A tárlatot Tibori Szabó Zoltán, az egyesület elnöke méltatta. A festőművész A tükör memóriája című kiállítását tavaly májusban, ugyanebben a galériában tekinthettük meg, viszont 2018-ban a Bánffy-palota termeiben láthattuk az alkotásait.
Kárpáti Igaz Szó
A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) szervezésében Beregszászban, a Na’Conxypan Galériában a társaság fiatal művészeinek – Kutasi Csaba, Román János, Ruszin Noémi, Zsigó Olívia – VIRIDITAS című csoportos tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők november 16-ig. Hegedűs Csilla A kiállítást Kulin Ágnes festőművész, a RIT elnöke, a galéria kurátora nyitotta meg. Mint […]
Kultúra
Scheller79
2026. 10. 21., sze - 21:15
A kortárs színház, a társadalmi kérdések és a formabontó művészi megoldások kerülnek középpontba a 18. Desiré Central Station fesztiválon, amelyet november 13. és 17. között rendeznek meg Szabadkán.
Magyar Szó
Október 23-a és 31-e között rendezik meg 69. alkalommal a Belgrádi Nemzetközi Könyvvásárt, amely az idén A szavak világot építenek jelmondattal várja a látogatókat.
Szerző: TTT
Szarvas Gábor adai születésű nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtőjének tiszteletére csütörtökön, pénteken és szombaton tartják meg Adán a Nyelvművelő Napok 2026-os rendezvénysorozatát. Az idei nyelvművelő napok mottója,
Szerző: csin
Október 29-én 18 órától a zombori Bieliczky Károly Városi Könyvtár Dunatáji Herceg János Nap elnevezésű rendezvénye keretében történik a Herceg János Irodalmi Díj ünnepélyes átadása a zombori Városi Könyvtár Gyermekosztályának termében (Lázár cár tér 3.).
Szerző: tra
Az 1956 rádiója elnevezésű, a forradalom hetvenedik évfordulójára készült oldalon a látogatók időpontot és rádióállomást választhatnak, így meghallgathatják, milyen hírek és műsorok jutottak el a magyar hallgatókhoz a történelmi események idején. A gyűjteményben a Kossuth Rádió, a Szabad Európa Rádió, valamint a vidéki és szabad adók fennmaradt műsorai is helyet kaptak.
Szerző: Hhzs
Ritka alkalom, hogy maga a művész mutatja be a közönség számára a kiállított festményeit. Márpedig pontosan ez történt kedden este a Zentai Városi Múzeumban, ahol Verebes György festőművész tartott tárlatvezetést az érdeklődőknek Az idő teste című kiállításán.
Szerző: zs
Október 24-én, szombaton 18 órától egyszerre mindkét Cinema Palace moziban műsorra tűzik a Fjord című filmet. A Lotus Centerben és az Oradea Shopping Cityben tartott vetítések közül az előbbi különleges programmal egészül ki: a nézők élőben, Bukarestből közvetített kérdezz-felelek során beszélgethetnek Cristian Mungiu rendezővel.
A vetítések egyúttal a Les Films de Cannes à Oradea filmfesztivál nagyváradi programját is felvezetik. A rendezvényt október 30. és november 1. között szervezik meg a…
Főtér
Az irodalmi és könyves szakma kiakadt, amiért a kulturális minisztérium a Filmes és Kulturális Befektetések Ügynökségére bízná Románia díszmeghívotti szereplésének koordinálását a rangos könyvvásár 2028-as kiadásán. Pedig… (PAMFLET)
A Máramaros megyei Szinérváralja (Seini) önkormányzata európai uniós forrásokból újította fel a 122 éves zsinagógát. Az épületben az Erdélyi Zsidók Múzeuma kap helyet, emellett koncertteremként és kulturális központként is működik majd.
A városokat formáló tűzesetek és az építészet kapcsolatát vizsgálják az október 23–24-én Marosvásárhelyen tartandó városépítészeti konferencián.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) mind a 193 tagállamának művészeit felvonultató interkontinentális kiállítás nyílt meg a nagyenyedi Inter-Art Galériában.
Az általa rendezett meséken generációk nőttek fel.