#Kultúra
Jellegzetes, térből kinövő objektjei messziről felismerhetők. A nyolcvanéves alkotóval megpróbáltunk végigtekinteni az egész pályáján, a tanárképzőtől a balatonboglári kápolnáig, a konyhától az iskolai szertárig, az első műteremtől a legutóbbi kiállításig, Galántai Györgytől Néray Katalinig, Egertől Worpswedéig, a sárgától a feketéig. És tovább…
Vannak szavak, amelyek jóval tovább élnek, mint azok a viták, amelyek során létrejöttek. Rendiség, polgárosodás, modernizáció, idegenség, nemzet, trauma. Ez a tanulmánykötet leginkább az ilyen, magától értetődővé kopott szavakra gyanakszik. Nem kitiltani akarja ezeket a történész műhelyéből, csak megnézni, mi van a rájuk ülepedett por alatt.
A 130 éve született Márton Áron egykori püspök szellemi öröksége és történelmi szerepe előtt tisztelgő kiállítás nyílt szerdán a Liszt Intézet bukaresti központjában.
Amélie Niermeyer német színház- és operarendező (jelenleg a bajor színművészeti akadémia vezetője).
Egy belpesti pszichológus óradíjánál kedvezőbb áron tartott koncertterápiát a művész Budapesten.
Virág jól ismeri a meséket: tudja, hogy a herceg menti meg a királylányt, de úgy dönt, most ő írja a sztorit, ő lesz a hős.
„Bárcsak ismét 33 éves lehetnék” – énekli új lemeze első dalában Jamie T. Pedig nem egy idős bácsi tekint vissza régmúlt fiatalkorára, a brit dalszerző csupán negyvenéves.
Van a régizenejátéknak egy irányzata, amelynek képviselői tudatosan nem játszanak Bach-műveket, a komponista túlreprezentáltsága miatt.
Taika Waititi az emberek és a mesterséges intelligencia, a gyász és az újrakezdés nagy témáiról elmélkedne...
Mókás és dühítő gyűjtemény a heti sajtóból. Többnyire az utóbbi.
George Mallory bon mot-ja szerint azért kell megmászni a Mount Everestet, mert „ott van”.
Rövid hírek: csigolya, herpesz, doktor...
Heti kulturális programajánló
Fülöp Tímea színész
Rövid hírek: kultúra itthon, külföldön és másutt
Friss könyveket ajánl Karafiáth Orsolya
Szeresd az életed – hirdeti a Prime saját felületén a filmet.
A streamingen lelt második otthonra ez a mese.
Mindenki ezt a dokumentumfilm-sorozatot nézi a Netflixen.
Várkerti koncert 94 millióból, azóta is titkolt összegek a Szerencsejáték Zrt-től, és az MVM-től, életrajzi dokufilmre 240 millió, a Mandoki Soulmates 30 című másik filmről azonban szintén nem tudni, mibe fájt.