#Kultúra

0 komment

Nem konyhanyelven

A Titkaink ősbemutatója 2013-ban volt; a kritika és a közönség is nagyon gyorsan besorolta a Pintér-életmű csúcsdarabjai közé. Mégis – vagy éppen ezért – tizenhárom évet kellett várni, hogy egy másik rendező egy másik társulattal műsorára tűzze. És ők sem tették előzmény nélkül, hiszen Nagy Péter István két éve megrendezte a Gyévuskát Szombathelyen.
0 komment

Az örökség

A maffia, Kuba és Fidel Castro, a Szovjet­unió és a KGB, esetleg a klasszikus többlövész-teória – J. F. Kennedy 1963-as meggyilkolása a mai napig az összeesküvés-elméletek egyik legfőbb táptalaja. Végül is kevés konteó mondhatja el magáról, hogy Oscar-díjas rendező készített róla filmtörténetileg is jelentékeny mozit.
0 komment

Ámulni tessék

A kis Wolfgang Amadeus Mozart nem volt egyedülálló csodagyerek, de a hozzá hasonlók többségétől eltérően ő csodafelnőtté változott. A 18. században megváltozott, ahogy a gyermekkorra és a tehetségre tekintünk, miközben kialakult a modern show-biznisz és a polgári koncertélet. Mindez együttesen vezetett a gyermekvirtuózok kultuszához. De mi maradt belőle?
0 komment

Távol a vad realitástól

Saturnint, az inast a regény névtelen narrátora, egy jómódú, felső-középosztálybeli, átlagosan unalmas életvitelt folytató, 30 éves fiatalember fogadja fel. E fiatalember magát egy fantáziátlan, lomha, humorérzék nélküli férfinak látja, s hogy valóban ilyen, arról olvasás közben többé-kevésbé mi is meggyőződhetünk. Ő az egyetlen olyan szereplője ennek a kacifántos történetnek, aki soha nem ért semmit.
0 komment

Új érzékenység

Lehetne vitatkozni róla, hogy számít-e, miféle életrajzi körülmények inspirálták a nagy remekműveket. Bartók önkéntes száműzetésben komponálta a Concertót, és nem nehéz vágyakozást és nosztalgiát hallani benne, de nem biztos, hogy Mozart valóban a halálra készült, amikor a Requiemet írta.

Bejelentkezés vagy regisztráció