#Kultúra
KRSZ hangszálgyulladással érkezett a székes fordulóra, és bár esélytelennek tartotta a továbbjutást, produkciójával magabiztosan meggyőzte Solére-t, ezzel pedig bekerült az élő show-ba. A kulisszák mögött elárulta, hogy a feladat egy másodpercnek tűnt számára, és alig fogta fel, amikor leülhetett. A jövőt tekintve koncertekről és Tóth Andival közös zenélésről álmodik.
Ha odavagy Madonnáért, Prince-ért, és az évtized többi emblematikus előadójáért, ez a kvíz neked készült!
Megdöbbentő vallomás.
Izgalmas, sokat adó film, egyben az egyik utolsó, melyet kínkeservesen, támogatás híján készítettek el az Orbán-rendszer végnapjaiban.
Jean-Claude Van Damme legendás akciósztár a Katana című, Japánban, a jakuza világában játszódó alkotással tér vissza a harcművészeti film műfajához – adta hírül a Deadline.com hollywoodi hírportál.
A délutáni regisztrációs programok már beteltek, de estére még bőven lehet tervezni, film, táncelőadás és koncert után éjfélig ünneplünk a Trafóban.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Életének 100. évében, a svédországi Göteborgban szerdán elhunyt Herbert Blomstedt világhírű karmester.
A Titkaink ősbemutatója 2013-ban volt; a kritika és a közönség is nagyon gyorsan besorolta a Pintér-életmű csúcsdarabjai közé. Mégis – vagy éppen ezért – tizenhárom évet kellett várni, hogy egy másik rendező egy másik társulattal műsorára tűzze. És ők sem tették előzmény nélkül, hiszen Nagy Péter István két éve megrendezte a Gyévuskát Szombathelyen.
A maffia, Kuba és Fidel Castro, a Szovjetunió és a KGB, esetleg a klasszikus többlövész-teória – J. F. Kennedy 1963-as meggyilkolása a mai napig az összeesküvés-elméletek egyik legfőbb táptalaja. Végül is kevés konteó mondhatja el magáról, hogy Oscar-díjas rendező készített róla filmtörténetileg is jelentékeny mozit.
Külföldön él, de sokat jár haza, a közelmúltban például Liszt Krisztus oratóriumát énekelte a Müpában. A szerepeiről, a hangjáról, az ideáljairól, a karmesterekről és a rendezői operákról kérdeztük.
A kis Wolfgang Amadeus Mozart nem volt egyedülálló csodagyerek, de a hozzá hasonlók többségétől eltérően ő csodafelnőtté változott. A 18. században megváltozott, ahogy a gyermekkorra és a tehetségre tekintünk, miközben kialakult a modern show-biznisz és a polgári koncertélet. Mindez együttesen vezetett a gyermekvirtuózok kultuszához. De mi maradt belőle?
Saturnint, az inast a regény névtelen narrátora, egy jómódú, felső-középosztálybeli, átlagosan unalmas életvitelt folytató, 30 éves fiatalember fogadja fel. E fiatalember magát egy fantáziátlan, lomha, humorérzék nélküli férfinak látja, s hogy valóban ilyen, arról olvasás közben többé-kevésbé mi is meggyőződhetünk. Ő az egyetlen olyan szereplője ennek a kacifántos történetnek, aki soha nem ért semmit.
A Krétakör Színház alapítója nyolc éve – jórészt politikai okokból – költözött Franciaországba, de most ő is pályázott az Új Színház vezetésére. Székely Gábor és Dörner György örökségéről, a színház újragondolt szerepéről és a hazaköltözés esélyeiről is kérdeztük.
Forrai Katalin meghatározó szerepet játszott a kisgyermekkori ének-zenei nevelés korszerű, tudatos módszertani rendszerének kidolgozásában. Művei ma is az óvodai zenei nevelés fundamentumának számítanak.
Lehetne vitatkozni róla, hogy számít-e, miféle életrajzi körülmények inspirálták a nagy remekműveket. Bartók önkéntes száműzetésben komponálta a Concertót, és nem nehéz vágyakozást és nosztalgiát hallani benne, de nem biztos, hogy Mozart valóban a halálra készült, amikor a Requiemet írta.
Több szempontból is zavarba ejtő a Hamvas Béla zenei írásait összegyűjtő kötet. Kikezdhetetlen magabiztossága, nagy léptékű hivatkozásai, „megtalált” összefüggései és tévedései miatt esetlegessé, blöffszerűvé válik, amikor a zenéről értekezik.
Tíz éve jött létre a Cziffra Fesztivál, amely újra az érdeklődés középpontjába helyezte a gyakran mellőzött virtuóz zongoraművészt, Cziffra Györgyöt. A fesztivál alapítóját cigány zenéről, az improvizáció fontosságáról és közelgő, nagyszabású Liszt-maratonjáról kérdeztük.
Bár párszor megfordultak a listák magasabb régióiban, az Echo & The Bunnymen inkább ihletadó, ám nem különösebben sikeres együttes volt.
Ifj. Vidnyánszky Attila legújabb rendezése az előző, hasonló koncepció mentén készült @LL3t4rgIA-hoz hasonlít.