#Kultúra
Egy hollywoodi újságíró szerint már megvan az új James Bond. Callum Turner neve mellett több jel is szól, bár a stúdió még hallgat.
Szabadság
A Csíky András Alapítvány kuratóriuma 2026-ban a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sopro – Suttogás a sötétben című előadásában nyújtott sokoldalú, lélektani szempontból részletesen kimunkált, eszköztárában változatos, gazdag, erőteljes és szuggesztív alakításáért Moldován Blanka színművésznek, valamint a nagyváradi Szigligeti Színház Cseresznyéskert és Villámcsapottak című előadásaiban nyújtott, eszköztárában gazdag alakításaiért, különösképpen Dunyasa lélektani…
Közérdekű programok
P.Anita
2026. 11. 03., k - 11:32
November 9-én, hétfőn 19 órától a Trezor című filmet vetítik a belgrádi Collegium Hungaricumban, a CH Filmklub novemberi programjának keretében.
Senki sem sejtette, hogy gyilkos indulatok munkálnak a csendes díszletmunkásban.
+3 hasonló
Az operaház távozó főigazgatója azt írta, egyszer sem találkozott vele Tarr Zoltán.
A Tarr Zoltán miniszternek címzett levélben egyeztetést is sürgetnek.
+2 hasonló
Mindössze tíz nappal a Becsapódás forgatásának megkezdése előtt szállt ki a cég a projektből, amiről emailben tájékoztatta a társulatot.
+3 hasonló
Mike Nichols rendezőt szadistának nevezte.
A negyedik adásban végül a Szarvasbogárnak kellett lelepleznie magát az Álarcos énekes nyomozói előtt. Vajon bejöttek a Nyomozók tippjei? A titokzatos hírességnek már csak az volt feladata, hogy a színpad közepére állva megváljon látványos álarcától. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
+2 hasonló
Miután DJ Odi újabb bulit nyomott le az Álarcos énekes színpadán, a Nyomozók közül többen is kitartottak mellette, hogy Frohner Fecót rejti a maszk. Sebestyén Balázs viszont nem értett egyet velük, szerinte nagyobb esély van arra, hogy az X-Faktor mentora, Majka akarja megszívatni. Okfejtésével senkit sem győzött meg, Puskás-Dallos Petiék számonkérték „jó emberkedése” miatt. Az Álarcos énekes minden vasárnap este új résszel folytatódik az RTL-en és az RTL+ Premiumon!
Egy lőtéren szenvedett balesetet a rendező, aki egyébként rutinos sportlövő.
Új felvétel került a HírTV-hez a fasori könyvbemutatóról.
A magyar heavy metal meghatározó és nagy tiszteletnek örvendő gitárosa hosszan tartó betegség után, 59 éves korában halt meg, halálhírét zenekara közölte.
+3 hasonló
59 éves volt.
A színházak esetében béremelési keret a központi költségvetésben nem látszik. Ha mégis béremelkedést tapasztalsz, akkor tudd, ez azt jelenti, hogy minimálbérért dolgozol – panaszolták közleményükben.
A hazaiak hét pontot gyűjtöttek az előző három fordulóban, a vendégek egyet sem... Kövesse helyszíni online közvetítésünket a mérkőzésről!
Két éve nincs köztünk a televíziós szerkesztő-riporter.
Januártól veszi át az összművészeti intézmény vezetését.
Vesti na srpskom
Scheller79
2026. 10. 30., p - 14:09
Priznanje je uručeno u četvrtak, u okviru manifestacije „Podunavski dan Janoša Hercega”, u Gradskoj biblioteci „Karlo Bijelicki” u Somboru. Nagradu je uručila Nataša Turkić, direktorka ove ustanove.
Péntek este a magyar fővárosban folytatódik az együttes európai turnéja.