#nyelvvizsga
444
444
Kamu nyelvvizsgával akart diplomát szerezni egy olimpikon Pécsen
Többször próbálkozott a rendes vizsgázással, de sehogy sem jött neki össze.
444
444
Százezernél is több diák nem kaphat diplomát, mert nincs nyelvvizsgájuk
Nagy részük alapszakos, de mesterszakosok is vannak köztük bőven.
24.hu
24.hu
100 ezren nem kapnak diplomát, mert nincs nyelvvizsgájuk
Közben zajlik a második diplomamentő program.
444
444
Miután jövőre már kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez, kiderült, hogy tíz évig titkos a kormányzati nyelvstratégia
Az EMMI szerint döntéselőkészítő anyagról van szó, így nem nyilvános. A középiskolai tanárok összesen 3 százaléka gondolja, hogy megvannak a szükséges feltételek a nyelvoktatásban.
444
444
Lovári nyelvvizsgával juttatnák be a szegény diákokat az egyetemre
Az egyetemi bejutáshoz szükséges kötelező nyelvvizsga miatt félő, hogy a szegény családba született fiatalok tömegével fognak elesni a továbbtanulás lehetőségétől. Egy egyesület, ami eddig főleg egyetemistáknak biztosított ingyenes nyelvtanfolyamot, azon dolgozik, hogy a tevékenységüket a középiskolásokra is ki tudják bővíteni. Céljuk, hogy minél több hátrányos helyzetű fiatalt tudjanak bejuttatni a felsőoktatásba.
444
444
Újranyitják a csalásért megbüntetett külföldi diákok ügyét Nagy-Britanniában
A gyanú szerint 2011 és 2014 között több ezren csalással tették le a tanulmányaik megkezdéséhez előírt nyelvvizsgát. Csakhogy úgy tűnik, nem mindenki volt csaló, akit megbüntettek.
444
444
Az Emmi közölte, hogy a tüntető diákok mögött Soros és Gyurcsány áll
A kormány szerint a diákok és a tanárok nem maguktól tiltakoznak a nyelvvizsgatörvény ellen, hanem csak felhasználják őket a kampányban.
444
444
„Ha nekünk előírják, akkor Orbán is tegyen nyelvvizsgát!”
Diákok tiltakoztak a nyelvvizsgatörvény jövő évi bevezetése ellen. Azt mondják, ha Orbán nem teszi le a nyelvvizsgát, népszavazást kezdeményeznek.
24.hu
24.hu
Leginkább kamaratüntetésnek lehet nevezni a diákok mai tiltakozását
És akkor diplomatikusak is vagyunk.
24.hu
24.hu
14 ezren igényelték a nyelvvizsga után járó támogatást
A kifizetett összeg meghaladja a 400 ezer forintot.
24.hu
24.hu
Ha már a diákokkal nem, legalább a valósággal szembe kellene nézni
Pénteken újra az utcára vonulnak diákok, az ellen tiltakoznak, hogy az egyetemre jutáshoz elengedhetetlen lesz a nyelvvizsga. A szervezők azt mondják, készek elmenni a falig.
24.hu
24.hu
Hamis nyelvvizsgával kapott milliós ösztöndíjat
A budapesti férfi Pécsett pályázott doktori képzésre. Akkor nyert.
24.hu
24.hu
Áprilisban újra tüntetnek a diákok
Az egyetemi bejutáshoz szükséges kötelező nyelvvizsga ellen tiltakoznak.
24.hu
24.hu
Hiába az ingyenes vizsga, nem lett több nyelvvizsgázó
Az első nyelvvizsga az esetek többségében nem sikerül, pedig csak ezt lehet visszaigényelni.
444
444
A foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár szerint "a magyarok nyelvtudása még nincs az élmezőnyben, mint idegennyelv-tudás"
Bodó Sándor szerint "nekünk nincs olyan lehetőségünk, hogy (..) európai szintű vagy világnyelv legyünk."
24.hu
24.hu
A minisztérium megerősítette: kötelező a nyelvvizsga az egyetemi felvételihez 2020-tól
Nincs és nem is várható semmilyen változás a 2014. december 18-án kihirdetett rendelkezésekben.
444
444
A Jobbik aláírásgyűjtésbe kezd azért, hogy ne vezessék be az egyetemi felvételihez feltételeként a nyelvvizsgát 2020-tól
Egyetértenek a változtatással, de 2020-t túl korai időpontnak tartják a magyar nyelvtanítás hatékonyságát ismerve.
24.hu
24.hu
A Jobbik eltörölné a kötelező nyelvvizsgát a felvételinél
Mivel a köznevelési rendszer nem alkalmas rá, hogy felkészítsen arra.
24.hu
24.hu
Megszűnik az egyik legnépszerűbb nyelvvizsga
Utoljára jövő februárban lehet próbálkozni.
444
444
A nyelvtanulás érdekében a külföldi filmek feliratozását támogatja a kormány
Emellett bevezetik a nyelvtanulási diákhitelt is.