#Politika

0 komment

Kínos diplomáciai affér – Hardy Mihály jegyzete

Arculcsapással ér fel, hogy Rubio akkor kérte a találkozó elhalasztását, mikor Orbán Anita már a repülőn ült. Ráadásul annak a közvetett beismerése is, hogy nagyon rosszul állnak a republikánusok a félidős választások előtt, személyesen kell bevetni Texasban a spanyol ajkú külügyminisztert. Ezzel együtt, két fontos megállapodást is aláírt a magyar és az amerikai fél, az egyik rendészeti együttműködésről szól, ami talán abban is segít majd, hogy ne az Egyesült Államokba menekítsék a NER bűnözőit…
0 komment

Orbán Viktornak is falaztak a Legfőbb Ügyészség vezetői az aranykonvoj-ügyben?

A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője szerint a Legfőbb Ügyészség felsővezetése úgy mozgatta a szálakat, hogy a nyomozás a politika szintjét ne érhesse el. Fürcht Pált hat órán hallgatta meg a fegyelmi ügyében eljáró biztos, a volt főügyész álláspontját a jogi képviselője tárta a sajtó elé.
0 komment

Kedden szavaz az Országgyűlés, a Tisza még nem döntött Fejes Péter személyéről

Az Országgyűlés várhatóan kedden szavaz a köztársasági elnök, Baka András által másodszorra jelölt legfőbb ügyészről, Dr. Fejes Péterről – erősítette meg György Bálint, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülésének végén. A Telex megkereste a Tisza-frakciót is azzal kapcsolatban, hogy támogatják-e Fejes Péter jelölését, és tervezik-e megszavazni. A frakció rövid válaszában jelezte: még nem döntöttek az ügyben.
0 komment

Módosította költségvetését és elfogadta új nyelvhasználati stratégiáját az MNT

Politika MLA 2026. 10. 29., cs - 15:52 NEMZETI TANÁCSI VÁLASZTÁSOK 2026 - Jelenlegi összetételében utoljára ülésezett a Magyar Nemzeti Tanács a november 8-ai választások előtt. Módosították a testület folyó évi költségvetését, majd az elkövetkező három évre vonatkozó nyelv- és íráshasználati stratégiáját…
0 komment

Magyar nyelven is felkerült az ismertetőszöveg a Dőry-kapukra

Az ékezet hiányától az egyenrangú magyar feliratig vezető intézkedésekről Pető Dalma és Szabó József önkormányzati képviselők tájékoztatták a sajtót a helyszínen csütörtök délben. Mint elhangzott, a román nyelvű felirattal megegyező kialakítású, fémbe vágott szöveget kedden helyezte ki a kivitelező a tíz kapura. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a nyáron felállított, Dőry József bárónak emléket állító kapukon eredetileg hibásan, ékezet nélkül szerepelt a név. Az RMDSZ-es önkormányzati…
0 komment

Mégis mi történik az MBH Banknál a választások óta? - Az új vezérigazgató-helyettes elmondja

Bár az MBH Bank részvényeinek árfolyama a tavalyi tőzsdei részvényeladás óta alulteljesít, a nemrég kinevezett stratégiáért és pénzügyekért felelős vezérigazgató-helyettes szerint a befektetési sztori nem változott, és a választások óta még erősebb a nemzetközi befektetők érdeklődése a bank iránt. Gózon Gergely szerint az első félév 22,5 milliárd forintos veszteségét elsősorban a százmilliárd forintot meghaladó állami terhek okozták, év végére viszont már érdemben pozitív eredményt vár. Az…

Bejelentkezés vagy regisztráció