#Politika
Aleksandar Vucic szerint a Szerb Haladó Párt két éven belül visszatérhet a hatalomba.
+3 hasonló
Orbán Viktor lánya hivatalosan is elhagyta apja Cinege úti lakcímét, és a svábhegyi Dreher-villába jelentkezett át, ahol férje, Tiborcz István már tavaly óta be van jelentve. A milliárdos értékű ingatlan a Tiborcz érdekeltségébe tartozó BDPST-csoport tulajdonában áll, miközben a házaspár tényleges tartózkodási helyéről továbbra is ellentmondásos információk jelennek meg. Orbán Ráhel időközben férje egyik vállalkozásának vezetéséből is távozott, sajtóértesülések szerint pedig családjával…
Aleksandar Vucic a szerb választási vereség után bejelentette, hogy a következő napokban Belgrádban találkozhat Orbán Viktor volt magyar miniszterelnökkel. A politikus közben már a hatalomba való visszatérést tervezi, és úgy véli, pártja akár két éven belül ismét kormányra kerülhet.
A döntés következtében a Tisza-kormány többé nem finanszírozza a határon túli magyar pártok által működtetett, a honosítást segítő irodahálózatokat.
Szoros izraeli választás, Amerikába szökött Bolsonaro, Kubatov marad a Fradi elnöke.
A Ferencváros régi-új elnöke harcra kész, és szerinte az Alkotmánybíróságig is eljuthat a Lex Kubatov ügye.
Az amerikai first lady november 5-én orosz és ukrán képviselőket fogad Washingtonban. A Fehér Ház szerint saját kezdeményezésére teremtett kapcsolatot a háborúban álló felek között.
+2 hasonló
Fejes Péter megválasztása után az elmúlt időszakban a társadalom igazságérzetét joggal és alappal sértő ügyészségi döntésekről beszélt.
+2 hasonló
Bár a legtöbb prognózis úgynevezett „kékhullámot” – fölényes demokrata győzelmet – jósol a mai kongresszusi választáson, a CNN érdekes elemzést tett közzé, melyben leírják, hogy őrizhetik meg mégis a törvényhozás fölötti uralmukat Donald Trump republikánus párttársai.
+2 hasonló
Különösen fontos naphoz érkeztek a világ részvénypiacai. Az amerikai félidős választások alapjaiban változtathatják meg Donald Trump politikai mozgásterét, miközben a befektetők egy több mint 70 éve tartó, szinte hihetetlen tőzsdei sorozat folytatásában bízhatnak. Megnéztük, mit várnak a nagy elemzőházak, milyen veszélyek leselkednek a befektetéseinkre, és hogy mit mutatnak a korábbi választások tapasztalatai.
+2 hasonló
A külügyminiszter szerint a washingtoni látogatás egy komplex bizalomépítő csomag eredménye volt, és arról is beszélt, melyek az országnak azok a stratégiai érdekei, amelyekben nem hozott változást a kormányváltás.
+2 hasonló
Több százezer adóst érintő, milliárdos nagyságrendű jogtalan költségbeszedés gyanúja miatt tett feljelentést a Központi Nyomozó Főügyészségen Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom frakcióvezetője, az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket vizsgáló bizottságának elnöke. A politikus a keddi sajtótájékoztatóján részletezte a beadvány hátterét, egyúttal a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) jelenlegi vezetésének leváltását és az érintett adósok állami kártalanítását kezdeményezte.
+2 hasonló
Megválasztotta Koncz Attilát, a KDNP jelöltjét a Független Közmédia Testületbe kedden az Országgyűlés. A televíziós szakember megválasztását 192 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, egy tartózkodás mellett fogadták el. Koncz Attila az Országgyűlés előtt tette le esküjét.
+2 hasonló
A történész megbízhatatlannak tartja Németh Miklós információit, aki „látott valamit, aminek tartalmát, kontextusát vissza sem tudja adni rendesen”.
+2 hasonló
Dúró Dóra levezető elnök megnyitotta az állami vagyon és az állami hátterű finanszírozás védelméről szóló törvényjavaslat összevont vitáját.
A korábban Magyarországra is elhozott amerikai jobboldali dzsembori házigazdája az októberi választáson megbuktatott Aleksandar Vucic lett volna.
+2 hasonló
Alkotmányos válság bontakozott ki Lengyelország az Alkotmánybíróság körül, amely az ellentétes politikai táborokhoz tartozó Karol Nawrocki köztársasági elnök és Donald Tusk miniszterelnök közötti újabb összeütközést is hozott. A válság miatt már három nagykövet is beadta lemondását. A keddi napra összehívták az Alkotmánybíróság közgyűlését, de kérdés, hogy jelen lesz-e ezen a 15-ből 10 alkotmánybíró, hogy az ülés érvényes legyen.
+2 hasonló
A Magyar Külügyi Intézet igazgatójától felvételkor megkérdezték, támadható-e bármivel. Nemmel felelt.
+2 hasonló
Tanács Zoltán miniszter hangsúlyozta: ha valakinek a neve rajta van a listán, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy gonosz ember, besúgó volt.
+2 hasonló
A házelnök „nagyobb fegyelmezettséget kér a sajtó munkatársaitól”
+2 hasonló