#Politika

0 komment

Magyar Péter: Az állambiztonsági múlt feltárása nélkül nincs demokratikus Magyarország

Magyar Péter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatalával összefüggésben az információk méltóságteljes és emberi szempontokat figyelembe vevő kezelését sürgette.
+2 hasonló
0 komment

Németh Miklós Orbán múltjáról szóló nyilatkozata is kutathatóvá válik, de nincs bizonyíték mögötte

Megkezdődik szerdán az egykori állambiztonsági iratok egy részének nyilvánosságra hozatala, az interneten mintegy 60 ezer névre lehet majd rákeresni - mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
+2 hasonló
0 komment

Átrendeződnek az erőviszonyok Amerikában: komoly vereséget szenvedtek a republikánusok

A választási eredmény komoly politikai figyelmeztetés Donald Trump elnök számára, akinek mandátuma hátralévő két évében olyan ellenzékkel kell együtt dolgoznia, amely jelentősen megnehezítheti politikai programjának megvalósítását – számolt be a Reuters és az EFE hírügynökség. A demokraták a várakozásokat is felülmúló eredményeket értek el: olyan államokban is győzni tudtak, mint Texas, Dél-Karolina és Iowa. A képviselőházban az előrejelzések szerint akár 244 mandátumot is megszerezhetnek a…
+2 hasonló
0 komment

„Azok nevei, akiket megfigyeltek, nem feltétlenül kerülnek nyilvánosságra”

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a szándék az, hogy szembesüljünk a múlttal, és meg tudjunk békélni vele.
+2 hasonló
0 komment

Izraelben nem igazolódtak a választási csalás gyanúi, megkezdődhet a kormányalakítás

Az izraeli központi választási bizottság több mint kilencezer szavazókör ellenőrzése után közölte, hogy nem talált bizonyítékot a parlamenti választások eredményét befolyásoló szabálytalanságokra. A megállapítás ellenére a Benjamin Netanjahu vezette Likud és a szélsőjobboldali Zsidó Erő képviselői továbbra is fenntartásokkal kezelik az eredményeket. Jichák Hercog államelnök szerdán megkapja a hivatalos adatokat, majd megkezdi a pártokkal folytatott egyeztetéseket az új kormány megalakításáról.
+2 hasonló
0 komment

Nagy hullámokat vetett az amerikai választás a bitcoinnál

Visszakapaszkodott héthetes mélypontjáról a bitcoin, miután a befektetők elkezdték feldolgozni az amerikai félidős választások eredményeit. Bár a demokraták várhatóan a kongresszus mindkét házában többséget szereznek, ami szigorúbb felügyeletet hozhat a kriptoszektor számára, az árfolyam gyorsan ledolgozta kezdeti veszteségeit - írja a Bloomberg.
0 komment

Reagálnak az elemzők az amerikai félidős választási eredményekre

Többséget szereztek a demokraták az amerikai szenátusban és a képviselőházban is a keddi félidős választásokon, ami politikai patthelyzetet vetít előre Donald Trump elnök utolsó ciklusának hátralévő két évére. A piaci szereplők gyorsan reagáltak az eredményekre, így az ázsiai kereskedésben zuhantak a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek részvényei, estek az amerikai állampapírhozamok, a dollár pedig gyengülni kezdett. A határidős amerikai részvényindexek a kezdeti meredek esésükből…
+2 hasonló
0 komment

„A találkozók olyanok voltak, mint egy rossz krimi” – ügynökmúltjáról vallott Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus

Hosszú évekig szégyellte, hogy az ötvenes évek végén igent mondott a beszervezésre, a Pál fedőnéven jelentő Korniss rettegett attól, hogy hosszú időre börtönbe zárják.
+2 hasonló
0 komment

Eltörölhetik az árrésstopot, emelkedhet a nyugdíjminimum – Fontos kérdések dőlnek el ma a parlamentben

Az Országgyűlés szerdai ülésén a képviselők az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére is emlékeznek, amelyet a szovjet csapatok november 4-én fojtottak el. A napot a kormány 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá, tisztelegve a forradalom hősei előtt. Az emlékezést követően a képviselők számos fontos törvényjavaslatot vitatnak meg, amelyek a gazdaság, az adózás és a szociális ellátások területén hozhatnak változásokat.
+2 hasonló
0 komment

Megtalálta a Fehér Ház a választ a republikánusok kibontakozó választási vereségére - Donald Trumpoztak egyet

Magyar idő szerint hajnali ötre a bezárt amerikai szavazóhelyiségekből érkező szavazatok jelentős számú feldolgozottság mellet Demokrata többségű kongresszust és szenátust jeleznek előre. A Fehér Ház igyekezett elébe menni a kérdéseknek és közleményben közölték: mindez azért van, mert Donald Trump nem szerepelt a szavazócédulákon.
+2 hasonló
0 komment

Úgy néz ki, Matolcsy Ádám Porschéját árulták Dubajban: utánajártunk, ki állhat a titokzatos hirdetés mögött

Mintegy 36 millió forintnak megfelelő dirhamért árulnak az egyik dubaji hirdetési oldalon egy világoskék Porsche Macant, amiről az a hír járja, hogy Matolcsy Ádám autóparkjába tartozik. A luxusautó hirdetésében több jel is mutatja, hogy Magyarországról származik, a legárulkodóbb azonban a hirdető személye.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció