#Politika

0 komment

A Fidesz szemlátomást azt hiszi, hogy Fejes Péter tőlük kért bocsánatot, amikor arról beszélt: az ügyészség nevében megköveti a társadalmat

A korábbi kormánypárt ezért követeli, hogy az új legfőbb ügyész „haladéktalanul indítványozza a politikai foglyok azonnali szabadon bocsátását.”
+2 hasonló
0 komment

Magyar Péter: Az állambiztonsági múlt feltárása nélkül nincs demokratikus Magyarország

Magyar Péter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján a rendszerváltás előtti titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatalával összefüggésben az információk méltóságteljes és emberi szempontokat figyelembe vevő kezelését sürgette.
+2 hasonló
0 komment

Németh Miklós Orbán múltjáról szóló nyilatkozata is kutathatóvá válik, de nincs bizonyíték mögötte

Megkezdődik szerdán az egykori állambiztonsági iratok egy részének nyilvánosságra hozatala, az interneten mintegy 60 ezer névre lehet majd rákeresni - mondta Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
+2 hasonló
0 komment

Izraelben nem igazolódtak a választási csalás gyanúi, megkezdődhet a kormányalakítás

Az izraeli központi választási bizottság több mint kilencezer szavazókör ellenőrzése után közölte, hogy nem talált bizonyítékot a parlamenti választások eredményét befolyásoló szabálytalanságokra. A megállapítás ellenére a Benjamin Netanjahu vezette Likud és a szélsőjobboldali Zsidó Erő képviselői továbbra is fenntartásokkal kezelik az eredményeket. Jichák Hercog államelnök szerdán megkapja a hivatalos adatokat, majd megkezdi a pártokkal folytatott egyeztetéseket az új kormány megalakításáról.
+2 hasonló
0 komment

Reagálnak az elemzők az amerikai félidős választási eredményekre

Többséget szereztek a demokraták az amerikai szenátusban és a képviselőházban is a keddi félidős választásokon, ami politikai patthelyzetet vetít előre Donald Trump elnök utolsó ciklusának hátralévő két évére. A piaci szereplők gyorsan reagáltak az eredményekre, így az ázsiai kereskedésben zuhantak a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek részvényei, estek az amerikai állampapírhozamok, a dollár pedig gyengülni kezdett. A határidős amerikai részvényindexek a kezdeti meredek esésükből…
+2 hasonló
0 komment

Az amerikaiak nem támogatják tovább Trump politikáját

A szavazatszámlálás több államban még tart, de az eddig ismert eredmények alapján a demokraták országszerte a vártnál is erősebb szereplést mutatnak a 2026-os félidős választáson. Több évtizedes republikánus fellegvárak dőltek meg. A  Képviselőházban és a Szenátusban is a többséget szereznek a demokraták.
+2 hasonló
0 komment

Eltörölhetik az árrésstopot, emelkedhet a nyugdíjminimum – Fontos kérdések dőlnek el ma a parlamentben

Az Országgyűlés szerdai ülésén a képviselők az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésére is emlékeznek, amelyet a szovjet csapatok november 4-én fojtottak el. A napot a kormány 2013-ban nyilvánította nemzeti gyásznappá, tisztelegve a forradalom hősei előtt. Az emlékezést követően a képviselők számos fontos törvényjavaslatot vitatnak meg, amelyek a gazdaság, az adózás és a szociális ellátások területén hozhatnak változásokat.
+2 hasonló

Bejelentkezés vagy regisztráció