#Politika
A CFRA Research adatai szerint a Dow Jones index a félidős választásokat követő legnagyobb egynapos emelkedését produkálta 1982 óta.
Steve Kornacki, az NBC News népszerű választási elemzője az amerikai félidős választások éjszakáján váratlanul szakította meg az élő közvetítését, amelyet eredetileg 13 órásra terveztek. A Kornacki Cam néven ismert maratoni adás alig több mint 10 órán át tartott, amikor Kornacki hajnali 3:26-kor rövid szünetet jelentett be, majd távozott a stúdióból. Bár azt ígérte, hogy hamarosan visszatér, a közvetítés ezzel véget ért, és a nézők számára nem volt egyértelmű, hogy pontosan mi történt.
A Nemzeti Tehetség Központról nem sok mindent tudni, ám az biztos, hogy az Orbán Balázs-féle birodalomtól megörökölt feladatokkal és dolgozói állománnyal a terhei alaposan megnőttek az eddigi működéséhez képest.
Az igazságtétel és a felelősségre vonás iránti társadalmi igény miatt nem szabad elengedni a Fidesz elmúlt 16 évének ügyeit – mondta Horn Gábor a Klikk TV Mélyvíz című műsorában. A Republikon Alapítvány vezetője szerint Orbán Viktor egyre inkább úgy viselkedik, mintha nem értené, mi történik körülötte, miközben a korábbi rendszer meghatározó szereplői büntetőeljárásokkal néznek szembe. Horn arról is beszélt, hogy az új politikai rendszer egyik legfontosabb próbája az új választójogi törvény…
Bizonyára a demokraták legvadább álmait is túlszárnyalta, mekkorát taroltak a keddi félidős választáson. Az országos szavazatarányban öt évtizede, a Richard Nixon bukását hozó Watergate-botrány óta nem látott előnyre tettek szert, miközben a képviselőházban olyan széles, 258-177 arányú többséget jeleznek nekik előre, amire utoljára a '90-es években akadt példa. Sokan azt hitték, a végletesen megosztott amerikai politikában már nincsenek ilyen földcsuszamlások. A demokraták bravúros módon mégis…
Csakhogy nemcsak a fideszes média szokott el az innovációtól, hanem a közönsége is attól, hogy nekik kelljen eltartani a kedvenc médiumukat vagy bármilyen más intézményüket.
Feledy Botond kirúgása, ügynökakták, NKA-ügy, a NER-t olajozó ügyvédek. Mi a közös bennük?
Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és…
A momentumosoknak van jövője a politikában, de a Momentumnak pártként már nincs – erről is beszélt a politikus lapunknak adott interjújában.
Patyi András alkotmánybíró neve is felbukkant az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára által létrehozott Nyitott Akták adatbázisában.
Elmaradhatott egy fontos bejelentés Magyar Péter és Andrej Babis csehországi találkozója után, a háttérben egy több milliárd forintos magyar-cseh hadiipari együttműködés is húzódhat. A még Orbán Viktor vezetése alatt elindított Rába–-atra katonai teherautógyártási projekt az elmúlt hónapokban jelentős előrelépéseket tett, így felmerül a kérdés, vajon erről is tárgyalhattak-e a felek.
Pályán a Borussia Dortmund, a Napoli és Como is – zárul az alapszakasz 4. fordulója.
Bezáratta az esztergomi Szent István Strandfürdőt a kormányhivatal, mert a százévesnél is öregebb létesítmény állapota leromlott a fejlesztések elmaradása miatt. Közben állami támogatásból épült a polgármester nagybátyjához, a MOL-vezér Hernádi Zsolthoz köthető hotel, amelynek a vendégei ingyenesen használhatják a szomszédságában két évtizede működő élményfürdőt.
A tűzifaigényre hivatkozva oldotta fel a szakminiszter az általa meghirdetett fakitermelési moratóriumot. Ám korántsem csak a szociális tűzifa miatt fűrészelnek: az erőművek is várják az erdők fáit, hogy rossz hatékonysággal menjen füstbe minden egyes köbméter.
Az aszály miatt kiszáradt talaj terhelhetősége csökken, ami az elavult technológiával felépített házak süllyedéséhez, repedezéséhez vezet. E folyamat országos jelenség, és az akár százezreket érintő károk kezelésének egyelőre nincs gazdája.
Jól felépített narratíva, a klubelnökhöz hű klientúra – a kormány összeférhetetlenségi törvénye ellenére újabb négy évre tervez a Fradi élén a Fidesz leköszönt pártigazgatója, Kubatov Gábor. Ennek megértéséhez nem elég lopást kiáltani.
Évekig alig kapott figyelmet a 0–10 éves korosztályt ellátó intézményrendszer, ám immár önálló államtitkárság foglalkozik ezzel. Ennek vezetőjével az óvodai alapprogram megújításáról, a rugalmas iskolakezdésről, az eddigi teljesítményértékelési rendszer kivezetéséről és a szakemberhiányról beszélgettünk.
A politikus élesen bírálta, hogy Magyar Péterék nyilvánosságra hozták az ügynökaktákat.
Legutóbb ez egy kirúgásba került.
Politika
Scheller79
2026. 11. 04., sze - 20:40
VÁLASZTÁSOK 2026 - Az Egyetemista Lista - Az egyetemisták győznek választási lista nyerte meg az előrehozott szerbiai köztársasági parlamenti választásokat, ezzel megdöntve a Szerb Haladó Párt és Aleksandar Vučić több mint egy évtizede tartó hatalmát.