#Sport
Eredményesen szerepeltek a magyar kajakosok és kenusok az argentínai Gualeguaychúban megrendezett maratoni világbajnokságon. A szakág első dél-amerikai világversenyén a 34 fős küldöttség három arany-, nyolc- ezüst és hat bronzérmet
Szerző: fcs
A rangos megmérettetés ismét a fővároson kívüli bridzsélet élvonalába emelte a várost, ahol a helyi játékosok is szép sikereket értek el.
70 éves korában, váratlanul hunyt el a németek kosárlabdázó legendája, Matthias Strauss. A Bild beszámolója szerint rövid, súlyos betegségben vesztette életét. Visszavonulása után fogorvosként praktizált.
A legjobb tizenhat közé jutás a tét a labdarúgó Magyar Kupa e heti fordulójában.
A sportcsatornák keddi élő közvetítéseit a labdarúgás uralja.
169 tétmérkőzésen kezdődött a nevével a Ferencváros focicsapatának összeállítása. A most hatvanöt éves Józsa Miklós, a Fradi egykori kapusa a pályafutása lezárása után tréner lett, s legutóbb Bicskén edzette a tehetségeket. Ám a közelmúltban közölték vele, megszűnik a munkaköre. Pedig Józsa jó néhány élvonalbeli kapus pályafutását segítette, és bár az utóbbi időkben alaposan próbára tette őt az élet, szívesen folytatná a munkát fiatalokkal. Egyébként nyugdíjas, nem dolgozik sehol.
Hetvenkilenc éves korában elhunyt David Rigert olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz súlyemelő. Visszavonulása után vezetőedző volt. Az egykori kiválóságról sportiskolát neveztek el Magyarországon.
A Bayern csatára 73 gólt szerzett a múlt szezonban, ennél jobb teljesítmény egyszer akadt csupán: 2011-12-ben a 82 gólos Lionel Messié.
Egy mémet szórakoztatónak tartott, komoly cégek hátráltak ki a Real világbajnok csatára mögül.
Óriási balhéval ért véget hétfő este az isztambuli derbi Törökországban, miután a Fenerbahce játékosa, Kerem Aktürkoglu belekötött a Galatasaray magyarjába, Sallai Rolandba. A tömegverekedésnek végül a biztonsági erők és a rendőrök vetettek véget. A Galata szurkolói Sallait hősként ünneplik amiatt, ahogy a konfliktust kezelte.
Kylian Mbappét és Lamine Yamalt előzte meg.
Én sem az a gyerek voltam, aki azonnal a csúcsra ért – a fiataloknak is üzent az aranylabdás futballista.
A Guardian nem kevesebbet állít, minthogy a díj felért egy koronázási pillanattal.
Két játékos annyira bepörgött, hogy földharcot vívtak.
A korábbi szövetségi kapitány elárulta, mit rontott el a jugoszlávok elleni 1997-es vb-pótselejtezőn.
A Barcelona világbajnok támadója sorozatban harmadszor lett Kopa-díjas.
A Sepsi OSK 5–0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Krajovai Universitateától a labdarúgó Szuperliga 13. fordulójának zárómérkőzésén. A hétfő esti találkozón már a második percben előnybe kerültek az oltyánok Olekszandr Romancsuk góljával,
majd az első félidő végén Assad Al-Hamlawi büntetőjével növelték előnyüket (0–2).
A szünet után sem változott a játék képe, a Krajova Al-Hamlawi újabb találatával már a 49. percben eldöntötte az összecsapást. A folytatásban Simon Elisor is duplázott a…
Olimpiát, vébét és Eb-t is nyert, 65 világcsúcsot állított fel.
Miközben Budapesten elbukott a forradalom, Melbourne-ben ismét a csúcsra ért a magyar férfi vízilabda-válogatott.
Az Egyesült Államokban került egy lépéssel közelebb a Forma–1-es világbajnoki címhez Andrea Kimi Antonelli. A Mercedes fiatal olasz pilótája Austinban is magabiztosan nyert, és nagy esély van arra, hogy Mexikóból már vb-győztesként távozzon. A 20 éves versenyző hosszú utat tett meg idáig, s a magánéletében is olyan változás történt, amitől még a rajongói is féltették.