#Sport
Az újraválasztott FTC-elnök nem fél, kitöltené a négyéves ciklusát.
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője szerint csapattársának, Charles Leclerc-nek a mentalitásával komoly gondok vannak.
+3 hasonló
Kovács Patrik mesterhármast szerzett kövesdi színekben, a Nagykanizsa és a Szeged összecsapása két piros lapot is hozott.
Jó eséllyel a meccskeretben lesz a magyar középpályás az Arsenal elleni rangadón.
+3 hasonló
A Konyaspor csapatában a magyar válogatott Tóth Rajmundot az első félidő után lecserélték.
Úgy tűnik, hogy a középpályás hónapokra kidőlt.
+3 hasonló
A Liverpoolra újabb nagy mérkőzés vár: a Premier League-ben legközelebb az Arsenal ellen lépnek pályára, Andoni Iraola pedig reméli, hogy sérült játékosai közül néhányan időben felépülnek.
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség nem örül a CAS ítéletének, de tudomásul veszik azt.
Kipattant a mentőből, és már ment is vissza.
Súlyosabb lehet Rostislav Prokop sérülése a vártnál.
+3 hasonló
A 24 éves Julieta Gallego is életét vesztette a súlyos balesetben szerdán.
Sallai Roland biztosan nem kap eltiltást a Galatasaray Fenerbahce elleni rangadóján történt tömegverekedés miatt. A magyar játékos ügye nem került a Fegyelmi Bizottság elé, így pályára léphet pénteken a Konyaspor ellen. Ugyanakkor vigyáznia kell, mert három sárga lapnál jár már az idényben, így a következő után egymeccses eltiltás vár rá.
November 18-ig kell jelöltet állítania az UEFA-nak a nemkívánatossá vált Gianni Infantinóval szemben.
Szoboszlai Dominiknak ezúttal nem volt lehetősége lőni.
Hosszú betegség után hunyt el a korábbi kiváló sportoló.
+3 hasonló
A Real Madrid hivatalos közleményt adott ki, amelyben bocsánatot kér a francia sztárjának, Kylian Mbappénak tulajdonított vitatott megjegyzések nyomán kialakult botrány miatt.
11 év alatt összesen 1408 milliárd forintnyi támogatási igazolást adtak ki a sport-tao-támogatások rendszerében.
Tündérmese Angliában!
Tragédia árnyékolta be a Leeds United és a Manchester United rangadóját.
+2 hasonló
Aligha ünnepelhetett még Andrea Kimi Antonellihez fogható világbajnokot a Forma–1 világa – és ezt nem csupán a Mercedes pilótájának kivételes tehetségére értjük. A 20 évesen és 68 naposan a száguldó cirkusz történetének legfiatalabb királya sikerei, és egyik évről a másikra az egekbe szökő hírneve ellenére is ugyanolyan maradt, mint a legtöbb kortársa. Legyen szó arról, hogy bemutatkozó idénye mellett az érettségivel is meg kellett küzdenie, vagy hogy a mai napig édesanyja öltözteti. Hazájában…
+2 hasonló