#Sport

0 komment

Régi kedvencek húznak újra futballcipőt

Egykori csapattársai és barátai idén is a futballpályán emlékeznek Dumitru Burescura. A 2021 augusztusában, mindössze 51 évesen váratlanul elhunyt labdarúgó tiszteletére november 14-én, szombaton 12 órától rendeznek emléktornát a nagyváradi Bodola Gyula Stadionban. A Bihar FC Old Boys és a piros-kék klub közös rendezvényén a házigazdák mellett az Aradi UTA öregfiúcsapata is részt vesz, hiszen a „Buri” becenéven ismert futballista pályafutása során mindkét klubban játszott. Hozzájuk csatlakozik…
0 komment

Szócsata a tao-támogatások ügyében a kormány és a felcsúti fociakadémia között

Manipulatívnak és hergelésre alkalmasnak nevezte közleményében a Puskás Akadémia a miniszterelnökség által ma közzétett úgynevezett tao-térképet, melyen az elmúlt tizennégy év valamennyi látvány-csapatsportágat támogató döntését feltüntették. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a negyedik legtöbb támogatást éppen a Felcsút kapta.
0 komment

Súlyos anyagi kárt okozott, a Real Madrid elnézést kért Kylian Mbappé miatt

A Real Madrid hivatalos közleményben kért bocsánatot a kínai emberektől, amiért játékosa, a világbajnok és Nemzetek Ligája-győztes Kylian Mbappé diktátornak nevezte Mao Ce-tungot. A La Liga elnöke, Javier Tebas szintén elnézést kért. Ennek ellenére az ázsiai ország vezetői hajthatatlanok, amely komoly anyagi kiesést jelent a bajnokságnak és a madridi csapatnak is.

Bejelentkezés vagy regisztráció