#Sport
U15-ben és U16-ban szerepelt már, ezúttal idősebb korosztályban is számítanak rá.
Kimi Antonelli világbajnoki címének hátteréről, az idény alakulásáról, az új bajnoknak a többiekhez fűződő viszonyáról, és a hátralévő versenyek tétjéről beszélt Wéber Gábor Forma–1-es kommentátor az InfoRádió Aréna című műsorában.
Haraszti Ádám egy korábbi liverpooli legendával, a Fenerbahce jelenlegi megbízott vezetőedzőjével, Dirk Kuyttel készített interjút. Szerdán 18:15-től Fenerbahce-Liverpool az RTL+ Premiumon.
Őrületesen messze volt, de minden pillanata megérte.
Már a helyettesét is megnevezték.
A férfi Konferenciakupában a Vasas Zadarban, a Szegedi VE Anhénban küzd a negyeddöntőbe jutásért; a nők Eurokupájában a Dunaújváros a KINEF Kirisi és a Spandau 04 EV testén juthat a legjobb nyolc közé.
Hosszú Katinka Isztambulból posztolt. A korábbi úszó arról írt, hogy már nagyon ráfért a pihenés. A fotókból az is kiderült, hogy Hosszú az edzésről és az úszásról sem feledkezett meg Törökországban.
A magyar válogatott játékos azt írta, egy lépéssel közelebb került a visszatéréshez.
A Bournemouth középpályása az AC Milan elleni El-meccsen szenvedett súlyos sérülést.
Nem akármilyen befejezése volt az RK Napredak–RK Karadjordje meccsnek.
A hazai csapat kapitánya rendőrként dolgozik a Komáromi Járási Rendőrkapitányságon.
A B-divízó soron következő összecsapásaira jövő tavasszal kerül.
Nyílt levélben reagált Kubatov Gábor a Nemzeti Sport újságírójának írására.
„Szlovák vagyok, és az elsődleges célom, hogy Szlovákiáért játsszak.”
A taoprogramokat nagyrészt azok a szövetségek hagyták jóvá, melyek az államtitkár szerint a jövőben is dönthetnek majd az állami pénzek sorsáról.
Edzőváltás történt az MTK Budapestnél.
Az ellenfelek vízumkorlátozással, meccsek bojkottjával, a rendezők tornák lemondásával fenyegetőznek azután, hogy a nemzetköz Sportdöntőbíróság az orosz jégkorong-válogatottak azonnali visszaengedését rendelte el.
Marco Rossi 27 játékost hívott be a Georgia és Észak-Írország elleni találkozókra, a keretbe hosszabb kihagyás után Szalai Attila is visszatér.
Haláltusáját vívja a sport Dunaújvárosban címmel jelent meg néhány napja egy videó a Magyar Jelenen, kedden pedig a futsalosok jelezték, hogy nem tudja folytatni a felnőttcsapat a versenyzést.
Hansi Flick nyilatkozott a Barcelona esti meccse előtt csapatáról és az ellenfélről, az Aston Villáról.